A közösségi média bántó hangjai ellen lépett fel a Samsung
A vállalat az internetes zaklatás elleni világnapon (#StopCyberbullyingDay) tavaly a tudatos okostelefonhasználatra buzdította a felhasználókat, idén pedig arra kérte őket, hogy közösen „némítsák el” a gyűlölet hangjait, és összefogva jobb irányba vigyük el az interneten zajló kommunikációt. A cyberbullying elleni harcban a felhasználók is részt vehetnek, és a #KedvesetVagyCsendet és a #OkosTelefonOkosHasználat hashtagek használatával példát mutathatnak másoknak.
A Samsung 2018-as hazai kutatása alapján a fiatalok életében elengedhetetlen szerepet tölt be az okostelefonjuk és az online térben töltött minőségi idő*. Ezt azonban számos esetben beárnyékolja az online zaklatás, amely a vállalat szakmai partnere, a Mélylevegő Projekt szakértői szerint minden harmadik magyar fiatalt is érint. A Samsung elkötelezett a felelős és etikus online viselkedés mellett, ezért indította el a #KedvesetVagyCsendet akcióját, amelynek célja, hogy elnémítsa a támadó, zaklató hangokat a magyar közösségi médiában.
Június 18-án délelőtt több hazai TikTokker tett közzé videókat néma hangsávval és Instagram felhasználó véleményvezérek is posztoltak a témában, hogy ezzel is felhívják a figyelmet az internetes zaklatás elleni harc fontosságára. A cyberbullying elleni világnapon a Samsung és a márkanagykövetek egy olyan problémáról kezdeményeztek párbeszédet, amelyet nagyon gyakran elbagatellizálnak, és ezért a zaklatás elszenvedői magányosnak, tehetetlennek érezhetik magukat. A jelenség hátteréről a Mélylevegő Projekt csapata osztott meg részleteket a kezdeményezés weboldalán, akik több mint egy éve foglalkoznak tudományos alapossággal mentális és társadalmi problémákkal. A pszichológusok által indított oldal a mentális zavarok megbélyegzése ellen küzd és nyújt mindennapi segítséget a követőinek.
A szakemberek szerint a cyberbullying olyan ismétlődő zaklatás, amely megvalósulhat kommentek, posztok vagy üzenetek formájában és súlyos hatással lehet az önértékelésre és az általános mentális egészségre. A zaklatás hátterében nem megfelelően kezelt stressz, önértékelési problémák vagy népszerűségre való törekvés is állhat. Másokon, az online térben levezetni a feszültséget azonban nagyon veszélyes lehet. A megosztott sértések gyorsan terjedhetnek, ez a védtelenség és megalázottság érzését keltheti az áldozatokban. A zaklatás rendkívüli stresszt okozhat, az áldozat elveszítheti az irányítást életvitele fölött, a belső feszültség pedig élettani problémákhoz, betegséghez, fizikai tünetekhez is vezethet. Sokan magukba fojtják a problémákat és attól félnek, csak rosszabb lesz, ha elmondják másoknak, ezzel pedig még tovább nehezítik a megoldást.
A #KedvesetVagyCsendet kezdeményezéshez létrehozott weboldal megmutatja, hogy mennyivel jobb hely lenne az internet, ha bántó kommentek helyett kedves visszajelzéseket kapnánk, mégpedig úgy, hogy a komment „generátor” kedves szavakká alakítja a beírt rosszindulatú hozzászólásokat, amikkel a felhasználók korábban már találkoztak. A résztvevők minden zaklató szó helyett pozitív, bíztató üzeneteket kapnak, amelyek megerősítik őket abban, hogy értékesek, szeretik őket és bármire képesek, ha elszánják magukat. A zaklató üzenetek átalakításával az oldalon hallható zajos hangsáv, amely a bántalmazó hangokat jelképezi, folyamatosan elhalkul.
„Magyarországon tavaly szólaltunk fel először az online zaklatás ellen a #StopCyberbullyingDay alkalmából. Fontosnak tartjuk, hogy idén se maradjunk csöndben, és ezzel elnémítsuk és megálljt parancsoljunk a bántalmazó üzeneteknek – mondta el Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője. – A #KedvesetVagyCsendet akcióval szeretnénk üzenni és segíteni a cyberbullying elleni harcot azzal, hogy a bántó szavakat elcsendesítjük és így a közösségi médiás platformok biztonságosabbak lehetnek mindannyiunknak.”
Június 18-án, pénteken a Samsung és az akció résztvevői a fiatalok körében legnépszerűbb közösségi felületeket halkították el, ezzel minden olyan felhasználónak szeretnének alternatívát kínálni, akit ért már online zaklatás, arra bíztatva őket, hogy mindenképpen tegyék meg a szükséges lépéseket a saját lelki egészségük érdekében. Ezt megtehetik a zaklató tiltásával, törlésével a közösségi oldalakon, bármikor kérhetnek segítséget barátaiktól vagy a családjuktól, de szakemberhez is fordulhatnak vagy hívhatják a Kék Vonal számát. Sértő tartalmak esetén fordulhatnak a közösségi média felületek moderátoraihoz, bejelentést tehetnek a hírközlési hatóságnál, ha pedig veszélyben érzik magukat, a sürgősségi szervekhez.
A Samsung internetes zaklatás elleni kezdeményezése elérhető a www.okostelefonokoshasznalat.hu weboldalon, ahol a felhasználók segíthetnek elcsendesíteni a gyűlölet hangjait.
_____________
* Samsung Electronics: A magyarok mobilhasználati szokásai c. felmérés, 2018
Kapcsolódó cikkek
- A SmartThings rendszeren keresztül is irányíthatók a csatlakoztatott Galaxy okoseszközök
- TikTokon kampányol az online bántalmazás ellen az UNICEF Magyarország
- Az EdisonKids és a Samsung közös kihívásán a jövőformáló kezdeményezéseké volt a főszerep
- VDE minősítést kaptak a Samsung Neo QLED televíziói
- Új modellekkel bővül a Samsung Smart Monitor kínálata
- Tovább bővül a Samsung 5G készülékkínálata
- Bemutatkoztak a legújabb Samsung Galaxy Tabok
- Különleges formatervezési megoldásokkal készül a Samsung The Premiere projektora
- Az éles szemű játékosok tévét nyerhetnek a Samsung legújabb kampányában
- A Samsung Bespoke készülékeiből épül fel a jövő konyhája
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.