Élőben követhető Magyarország legnagyobb informatikai versenyének díjkiosztó ünnepsége

forrás: Prím Online, 2021. május 26. 19:23

Az ELTE Informatika Kar Facebook oldalán élőben kerül közvetítésre az e-Hód, Magyarország legnagyobb informatikai versenyének díjkiosztó ünnepsége.

Az e-Hódot a Bebras, vagyis a Nemzetközi Informatikai és Számítógépkészség Verseny (International Contest on Informatics and Computer Fluency) részeként tíz éve rendezi meg Magyarországon a Neumann Társaság az ELTE Informatikai Karával közösen.

 

A versenyre tanáraik nevezhettek be hazai általános-, és középiskolás diákokat, akiknek informatikai gondolkodást igénylő feladatokat kellett megoldaniuk. A  2020. november 9-20-a között  az interneten lebonyolított megmérettetésen 249 magyarországi iskolából összesen 29 341 diák vett részt, ami a hazai informatikai tanulmányi versenyek történetében rekordnak számít. 

 

Mivel az e-Hódon nem klasszikus programozási feladatok vártak a versenyzőkre, ezért ilyen jellegű előképzettségre sem volt szükség, a megoldás strukturált és logikus gondolkodást igényelt. A versenyen öt korcsoportba osztva vehettek részt diákok negyediktől tizenkettedik osztályig, egy-egy iskolai tanóra keretében, akár digitális oktatás keretében, otthonaikból is. Idén először - külön kategóriában - tanárok is megmérethették magukat a versenyen, közel százan vállalkoztak a feladatra.

 

Idén újabb játékos kihívásra, egy szokatlan második fordulóra invitálták a résztvevőket. Kedvenc hód feladatukhoz kellett illusztrációt, képregényt, történetet készíteniük, úgy, hogy szerepeltessék a történetbe a “feladványt” és a megoldást, valamint lehetőleg az informatikai (illetve egyéb tudományterülettel való) kapcsolódási pontokat is.

 

Az online díjkiosztóhoz a csatlakozási link ide kattintva érhető el!

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55