Apró változásokon is múlik a siker
A kaizen filozófián alapuló versenyképességi útmutatót adott ki az Essity csoporthoz tartozó Tork, hogy segítsen bármely vállalatnál meghonosítani a folyamatos fejlődés kultúráját. A kaizen egy japán menedzsment filozófia, amely szerint egy vállalat csak akkor tud fejlődni, ha minden munkavállalóját bevonja a fejlesztési folyamatba. A Tork útmutatója fontos ismereteket adhat a termelékenységüket növelni kívánó vállalatok számára. Az útmutató ajánlásait a gyári gépkezelők körében végzett új tanulmány is alátámasztja.
A Megoldások a fejlődéshez – Útmutató a termelékenység javításához című, bárki számára letölthető tanulmány öt konkrét lépést mutat arra, hogy miként tudják a cégek a folyamatos fejlesztés kultúrájával biztosítani és megtartani versenyelőnyüket.
Az Essity Jonas Svanäng kaizen szakértővel közösen dolgozta ki a Tork ingyenesen letölthető, új útmutatóját. Jonas elsőkézből, a Toyota gyárak fejlesztésekor szerzett tapasztalatokat és ismerte meg a kaizen filozófiát, tudását már több mint 100 szervezetnél ültette át a gyakorlatba világszerte. Jonas ma nemzetközi konferenciák rendszeres előadójaként osztja meg tudását a kaizen filozófiáról és a vállalati folyamatfejlesztési modellekről.
„A kaizen célja, hogy az emberek viselkedésének megváltoztatásával megteremtsük a folyamatos fejlődés kultúráját. Azoknál a cégeknél lesznek motiváltabbak az alkalmazottak, ahol a kaizen gondolkodásmód szerint vonják be őket a vállalat fejlesztésének folyamatába” – mondja Jonas Svanäng kaizen szakértő.
Mindebben sok vállalatnál kulcsszerep juthat a gépkezelőknek, akik gyakran a legközelebb vannak azokhoz a területekhez, ahol a legtöbb probléma vagy akadály felmerül (a kaizen nyelvén ez a Muda, ami ebben az értelemben üzleti / folyamatbeli veszteséget jelent). A gépkezelők szerepe elsődleges lehet a veszteségek megelőzésében, a termelékenység javításában.
A Tork legújabb kutatásából kiderül: a gépkezelők 89%-a egyetértett azzal a megállapítással, hogy „fontos a megelőző karbantartás rutinműveleteinek továbbfejlesztése”. 87%-uk azt is kiemelte, hogy „a megelőző karbantartás csökkenti a gépek meghibásodásainak számát, ezzel pedig a leállás miatti időkiesést”. *
„Szeretnénk segíteni a vállalatoknak, hogy fejlődjenek a megelőző karbantartási rutinműveletekben, és különösen azoknak a cégeknek, amelyek már az autonóm karbantartás felé is elindultak. Tudjuk, hogy a folyamatos fejlődés érdekében bevezetett legkisebb változások is jelentős hatással lehetnek a termékminőségre, a költségekre és a szállításra, ezért úgy véljük, hogy a karbantartást segítő okos és innovatív termékekkel a vállalatok javíthatják a hatékonyságukat és csökkenthetik a veszteségeiket” – mondja Jenny Turner, az Essity ipari higiéniai üzletágának marketing igazgatója.
A Tork a professzionális törlő- és tisztítóeszközök széles választékát kínálja a Tork Performance rendszer részeként, hogy segítsen optimalizálni az autonóm tisztítási eljárásokat az ipari környezetben. A rendszer számos strapabíró és egyedi felszerelési lehetőséget biztosító törlő- és tisztítókendőt, valamint adagolót tartalmaz, amelyek lehetővé teszik, hogy jól elérhető helyen legyenek a gépkezelők számára. A gépkezelők 89%-a egyetértett azzal, hogy „a strapabíró, professzionális, a szükséges pontokra kihelyezett ipari törlőpapír-adagolók elősegítik az eredményes tisztítást és a megelőző karbantartást.” *
_______________
* Forrás: a https://www.tork.hu/az-on-vallalkozasa/megoldasok/attekintes/gyartas-es-karbantartas/gyartouzemek-kihivasai
Kapcsolódó cikkek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.