Új technológiával gyártott Continental abroncsok

forrás: Prím Online, 2020. augusztus 26. 19:25

A Continental technológiai vállalat és prémium gumiabroncsgyártó, valamint a túlnyomórészt a gumiabroncsipart kiszolgáló, az abroncsok megerősítésével globális szinten foglalkozó Kordsa februárban jelentette be, hogy megkezdődött az első 250 ezer darab személygépkocsi gumiabroncs sorozatgyártása, amelyek a 2019-ben kifejlesztett új és fenntartható tapadási technológiával készülnek. A két partner 2017 óta dolgozik együtt ezen az új környezetbarát itatási technológián.

Ez az új technológia lehetővé teszi a textil szilárdító anyagok gumivegyületekkel történő kötését anélkül, hogy rezorcint és formaldehidet kellene alkalmazni a szövet itatása során. A textilmegerősítő anyagokat széles körben használják a gumiabroncsok, valamint a mechanikus gumiáruk, például tömlők és szállítószalagok gyártása során.

 

A Cokoon, mint nyílt innovációs technológia 2019 márciusi, első bejelentése óta nagy érdeklődésre tett szert az iparágon belül. Több mint 40 vállalat (gumiabroncsgyártók, átalakítók és textilszállítók) fejezte ki érdeklődését az anyag tesztelése iránt, és fontolgatja azt, hogy csatlakozik a technológiát érintő szabadalmi szövetséghez. Ezekből nagyjából húszan már mintákat is kaptak. Valamennyi érdekelt felet felkérték, hogy csatlakozzon a szövetséghez, és ezáltal ingyenes szabadalmat szerezzenek annak érdekében, hogy hozzájáruljanak az új zöld technológia fejlesztéséhez. A szabadalmi szövetséget a független AdvInno ügyvédi iroda kezeli. 

 

 

„A minták kiadása rendkívül nagy sikerrel járt, és meghaladta a várakozásainkat. Az iparág visszajelzése megerősített minket abban, hogy folytassuk a Cokoon gumiabroncsokba történő integrálását, és megkezdjük az első gumiabroncsok sorozatgyártását. A Cokoon technológia használatának növelése a gumiabroncsgyártásban idén és a követő években is kiemelt prioritást élvez nálunk” – mondja Dr. Andreas Topp, a Continental Tires anyag- és folyamatfejlesztésért, valamint iparosításért felelős alelnöke.

 

Devrim Özaydin, a Kordsa globális technológiai igazgatója az alábbiakkal jellemzi az alapötletet: „A Cokoon-nal egy környezetbarát, iparág szerte alkalmazott szabványt szeretnénk megvalósítani a textil és a gumi ragasztására. Ezért minden érdekelt felet felkérünk arra, hogy csatlakozzon a szövetséghez és szerezzen szabadalmat ingyen, járuljon hozzá az új nyílt technológia fejlesztéséhez, és tegye a Cokoon-t a sorozatgyártása részévé.”

 

 

Környezetbarát rezorcin- és formaldehidmentes tapadási technológia

A Cokoon egy új kötésrendszer-technológia márkaneve, amelyet nyílt forrású megoldásként kínálnak az összes többi gumiabroncsgyártónak és beszállítóiknak. A fejlesztő partnerek, a Continental és a Kordsa úgy döntöttek, hogy lemondanak a fejlesztési vagy szabadalmi díjakról, az érdeklődő vállalatok mintákat is kérhetnek.

 

A Cokoon előtt a rezorcin és a formaldehid vegyületeket nem lehetett mással helyettesíteni a textilmegerősítő anyagoknak a környező gumimátrixhoz történő kötése során. A rezorcin és a formaldehid környezetbarátabb alternatívákkal való kiváltása nem csupán a fenntartható ellátási lánc, hanem az abroncsszövetgyártók számára is előnyös. Fontos megjegyezni, hogy a gumiabroncsgyárak alkalmazottai és a végfelhasználók nincsenek kitéve ezeknek az anyagoknak, mivel ezeket a vulkanizációs folyamat kémiailag megváltoztatja. A Cokoon itatási technológiának köszönhetően a textil és a gumi már e két anyag nélkül is köthető egymással, és a technológia nem igényel semmiféle változtatást a gyártóberendezésekben. 

Kulcsszavak: Continental Kordsa Cokoon

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36