A technológia mentheti meg a kiskereskedőket

forrás: Prím Online, 2020. január 22. 17:20

Öt év alatt közel 20 ezerrel csökkent a hazai kiskereskedelmi üzletek száma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint. A sarki boltok megszűnésével járó folyamatot lelassíthatja a Schneider Electric és a Scale Computing új, közös megoldása.

Míg 2014 június végén még közel 140 ezer kiskereskedelmi boltban vásárolhattak a magyar fogyasztók, addig tavaly június végén mintegy 20 ezerrel kevesebb, valamivel több mint 120 ezer üzlet volt az országban a KSH adatai alapján. Az internetes vásárlás növekvő népszerűsége, az egyre kiélezettebb árverseny és a rendkívül nehéz munkaerőpiaci helyzet egyaránt kihívást jelent a nagy üzletláncoknak, illetve a kis- és közepes kereskedelmi vállalkozásoknak. 

 

A technológia azonban segítséget kínálhat ebben a helyzetben, a Schneider Electric és a Scale Computing új megoldása ugyanis elviszi az üzletekbe a hatékonyabb működéshez szükséges számítási kapacitást és képességet. A Scale Computing HC3 Edge virtualizációs platformja, illetve a Schneider Electric EcoStruxure Micro Data Centers kombinációja segít a kiskereskedőknek az áruházon belüli feladatok elvégzésének optimalizálásában, illetve a vásárlók jobb kiszolgálásában. 

 

Az integrált, gyorsan telepíthető megoldás átfogó és biztonságos informatikai infrastruktúrát biztosít, aminek köszönhetően az egyes, a központtól távol lévő üzletekben mini adatközpontok működtethetők, támogatva ezzel a gyors döntéshozatalt, legyen szó akár az árukészlet összeállításáról, vagy az aktuális fogyasztói igényekhez való alkalmazkodásról. 

 

A Scale Computing és a Schneider Electric közös megoldása a dolgok internete (IoT) kínálta opciók kiaknázására is lehetőséget kínál a kereskedőknek, hiszen a készletgazdálkodás mellett az épületmenedzsment, az eszközök kezelése is egyetlen platformról irányítható. 

 

A HC3 Edge gyorsan telepíthető, webes böngészőn keresztül biztosít elérhetőséget a távoli rendszerekhez és a tárolóegységek, valamint a virtuális gépek kezelés egyetlen felületről oldható meg. A megerősített biztonságot kínáló rendszer szabványosított megoldásainak köszönhetően gyorsan és költséghatékonyan bevethető. A HC3 Edge szoftvert választó kiskereskedelmi cégeknek nem kell rejtett költségektől tartaniuk, és a termék árában a biztonsági mentés és helyreállítás is benne van.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55