Új operatív szakmai vezető a norvég befektetési csoport élén

forrás: Prím Online, 2019. június 26. 12:05

Operatív igazgató kijelölésével erősíti befektetéseit, a Nyugat-Balaton régióban aktív norvég befektetési csoport, a Central European Aviation Claster (CEAC). A társulás első - 4,8 milliárd forintos - projektje egy nemzetközi pilóta iskola felállítása, a Hévíz-Balaton Airport területén.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium kooperációjával közösen szervezett V4 Logisztikai Fórumon jelentették be az új, operatív szakmai vezető kinevezését, Firbás György személyében. A szakember, közvetlenül a klaszter vezetője, a norvég üzletember és befektető Stig Eyde irányítása alatt végzi majd munkáját. Kiemelt feladata a norvég befektetések magyarországi munkafolyamatainak a felügyelete lesz.

 

 

A képen Stig Eyde (bal) és Firbás György (jobb) látható

 

A CEAC első befektetése egy nemzetközi pilóta iskola megalapítása a Norwegian Pilot Flight Academy partnerségével, a Hévíz-Balaton Airport területén. A 4,8 milliárd forint értékű projekt még idén novemberben elindul. A befektetés magába foglalja a szükséges eszközök, repülőgépek, repülőgép-szimulátorok beszerzését, valamint hangárépületek, irodák, osztálytermek és hallgatói szállások kialakítását. A CEAC a pilóta iskola mellett további befektetéseket tervez a Nyugat-Balaton régióban (ICAO:LHSM, IATA:SOB), mely érdekében folyamatosan bővíti a cég menedzsmentjét, a CEAC hosszú távú magyarországi jelenlétben gondolkozik. 

 

A CEAC és a magyarországi partnerei közötti tárgyalások és szerződés előkészítések, megkezdődtek. A budapesti központban tevékenykedő operatív szakmai vezető legfontosabb feladatai közé tartozik a helyi szervezetek szerződésének megkötése, a mindennapi ügymenet zökkenőmentes irányítása és a folyamatos kapcsolattartás a CEAC elnökségével. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36