Tavasszal próbaüzemmel indulhat az új jegyautomaták telepítése
Kihirdette a jegykiadó automaták beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás győztesét a MÁV-START Zrt. Az egyre növekvő utasforgalmat kiszolgáló 375 (opcionálisan plusz 110 darab) jegyautomatát a TRACO Zrt. szállíthatja és telepítheti a vasútállomásokra és megállóhelyekre.
A 2018 februárjában közzétett közbeszerzési felhívásra három érvényes ajánlat érkezett, ezek közül az ajánlati felhívásban meghatározott értékelési szempont (legjobb ár-érték arány) szerint a legkedvezőbb ajánlatot a TRACO Zrt. tette.
A győztes ajánlattevővel megkötendő szerződés rendelkezik majd az automaták szállítási határidejéről. Ennek értelmében a nyertes ajánlattevő a szerződés hatályba lépése után 2 hónappal 15 automatát szállít, amelyek 2 hónapig próbaüzemben fognak működni nagy utasforgalmú helyeken, a már meglevő automaták mellett. A sorozatgyártás a próbaüzem után, az ott szerzett tapasztalatok figyelembevételével indulhat meg. A korábbi beszerzésekben szerzett tapasztalatok alapján hetente 15 automata telepítésével számol a vasúttársaság, így az alapmennyiség leszállítása a szerződés hatálybalépése után 11 hónappal zárulhat le.
A készpénzes és bankkártyás fizetésre alkalmas automatákból 375 darabos (275 készpénzes és bankkártyás és 100 darab bankkártyás fizetési lehetőséget biztosító) alapmennyiséget szerez be a MÁV-START. Ezek elsősorban a budapesti elővárosi térség vasútállomásain és megállóhelyein, a nagy utasforgalmú vidéki állomásokon (pl. Miskolc, Nyíregyháza, Szeged stb.), a jelentős forgalmú balatoni állomásokon (pl. Siófok, Fonyód stb.), továbbá a déli parton a Balatonaliga–Fonyód, az északi parton a Csajág–Balatonfüred, Balatonederics–Keszthely szakaszok megállóhelyein, egyéb balatoni állomásokon és megállóhelyeken, illetve a Budapest–Hegyeshalom vasútvonal Tatabánya–Győr szakaszának állomásain szolgálják majd az utasok kényelmét.
További opcionálisan lehívható mennyiséget (80 darab készpénzes és bankkártyás és 30 darab bankkártyás fizetésre alkalmas készüléket) a Budapest–Hegyeshalom vasútvonal Győr–Hegyeshalom szakaszának állomásain, a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vasútvonal Nyíregyháza elővárosi forgalmában érintett állomásain és megállóhelyein helyeznek üzembe, esetenként a már meglévő automaták mellé. Az opcionális mennyiség lehívására az alapmennyiség telepítését követően, az utasok jegyvásárlási szokásainak figyelembevételével kerülhet sor.
Az opcióval együtt 3,8 milliárd forint értékű beszerzést a vasúttársaság a 1247/2016. (V. 18.) kormányhatározat alapján EU-s forrásból, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretéből finanszírozza. A megkötés előtt álló szerződés a kapcsolódó támogatási szerződés aláírásával lép majd hatályba, ettől az időponttól élnek a szállítási határidők is.
A közbeszerzési eljárás eredményének kihirdetésére azért kerülhetett sor csak most, mert az eljárásban részt vevők számára a törvény által biztosított korábbi jogorvoslat során született közbeszerzési döntőbizottsági döntés alapján a vasúttársaságnak további dokumentumokat és indokolást kellett bekérnie a nyertesként megjelölt ajánlattevőtől. A határidőben megküldött dokumentumok alapján a MÁV-START Zrt. ismét a TRACO Zrt. ajánlatát találta a legkedvezőbbnek. Az ajánlatkérő döntésével szemben az eljárásban szereplő másik két ajánlattevő a törvényi határidőn belül ezúttal nem nyújtott be jogorvoslati kérelmet.
Kapcsolódó cikkek
- Már kétszázezernél is többen használják a Vonatinfó applikációt
- Már több mint félmillió jegyet vásároltak a Vonatinfóval
- Négymilliárdos informatikai fejlesztés a MÁV-csoportnál
- Online fizetési megoldások már a közlekedésben is
- Négymilliárd forintos informatikai fejlesztéssel folytatódik a MÁV-csoport megújulása
- Külföldi terjeszkedés előtt a Jegymester
- Vegyen vonatjegyet bármely okostelefonnal!
- Egyszerűsödik az online jegyvásárlás
- Belépőjegyek biztonságos újraértékesítését biztosítja két magyar cég
- Több mint félmillió hívást kezelt tavaly a MÁVDIREKT
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.