Jön az MKB Bank és az MKB Fintechlab pénzdíjas fejlesztői versenye!

forrás: Prím Online, 2018. november 2. 08:41

Az MKB Fintechlab 2016 óta évente rendezi meg Budapesten a Fintech Akadémiát. A nemzetközi rendezvény középpontjában – az idei évben – a digitális készségek gyakorlati alkalmazása áll. 

A november végén tartandó esemény legfontosabb eleme az a 30 órás fejlesztői verseny – ismert angol nevén hackathon –, melynek során a közép-kelet-európai régió 100 legtehetségesebb fintech fejlesztő startupja méri össze tudását. A verseny főnyereménye egy 25.000 EUR értékű befektetés és garantált bejutás az MKB Fintechlab következő nemzetközi inkubációs programjába.

 

Az MKB Fintechlab olyan magyar és közép-kelet-európai fejlesztőkből, designerekből és üzleti elemzőkből álló fintech csapatok jelentkezését várja, akik idén november 30. és december 2. között a Budapesten rendezendő versenyen összemérik tudásukat. 

 

A hackathon során 30 óra áll versenyzők rendelkezésére ahhoz, hogy szakértő mentorok együttműködésével működő és tesztelhető prototípusokat dolgozzanak ki. A csapatok teljesítményét elismert szakemberekből álló szakmai zsűri bírálja el. 

 

A verseny főnyereménye egy 25.000 EUR értékű befektetés és garantált bejutás az MKB Fintechlab 2019 évben tartandó, nemzetközi inkubációs programjába. A nyertes csapat – az inkubációs program keretében – a hackathon során létrehozott fejlesztéséből, valós banki körülmények között is működő megoldást készíthet.

 

A hackathon célja, hogy az MKB Bank és partnerei által biztosított digitális infrastruktúrát (API platform) használva a résztvevők kreatív és üzletileg megalapozott megoldásokat hozzanak létre és fejlesszenek le olyan kiemelten fontos területeken, mint az open banking, a pénzügyi tudatosság vagy a mesterséges intelligencia.

 

Az érdeklődők november 15-ig jelentkezhetnek az esemény oldalán: https://fintechlab.hu/hackathon/.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Építőipari innováció: egyedülálló vizsgálatot végeznek a Széchenyi István Egyetem munkatársai

Igazi kuriózum az a vizsgálat, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriumában végeznek az intézmény munkatársai. Feladatuk egy piaci bevezetés előtt álló termék, a rozsdamentes acélból készített, hullámos gerincű gerenda viselkedésének feltérképezése. A hullámos kialakítás jelentősége, hogy a gerinc merevsége nagyobb a hagyományos, egyenes gerinchez képest, ezáltal csökkenthető a profil vastagsága, súlya, végső soron bekerülési költsége és az előállítás környezeti terhelése is.

2024. május 8. 12:50

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36