Ipar 4.0 innovációkat támogat a Startup Campus berlini programja
2018. június 26-án a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen rendezték meg az „Industrie 4.0 Startups meet Hidden Champions selection day” elnevezésű eseményt. Az innovációk nemzetközi piacra vitelére szakosodott Startup Campus, és a baden württembergi Venture Forum Neckar befektetői csoport közös rendezvényén a nemzetközi nagyvállalati szegmenst a General Electric Digital, a hazai közép- vállalati szcénát pedig a Tungsram Csoport képviselte.
A „Industrie 4.0 Startups meet Hidden Champions selection day” rendezvénysorozat célja, a Németországban a gazdaság gerincét jelentő, saját szegmensükben világelső kis- és középvállalatok digitális transzformációjának elősegítése. Ennek érdekében világszerte olyan Ipar 4.0 termelési rendszerekhez kapcsolódó innovációkat keresnek, melyek biztosítják a németországi KKV szektor versenyképességét.
Az eseményen részvevőket Dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára köszöntötte. Az érdeklődők ezt követően meghallgatták Dr. Stefan Reinech a Venture Forum Neckar befektetői csoport elnökének, valamint Thomas Schulz a GE Digital közép- kelet európai hálózati Managerének előadását.
A megszólalók sorát Kovács László, BME I 4.0 Technológiai Központ vezetője folytatta. A beszédeket Joerg Bauer a Tungsram Csoport elnök vezérigazgatója zárta, aki első kézből mutatta be azon kihívásokat, melyek egy középvállalat digitalizációját kísérik.
Az eseményen bemutatkoztak a Startup Campus ipar 4.0 portfólió csapatai, az Aeriu, a Haris Engineering, az SFI engineering, a Pozi.tech és AXS motion system.
A csapatok közül mind az öt megszerezte a jogot a 2018. július 24. -én Haibronnban megrendezésre kerülő, befektetői fórumon való részvételre.
Az eseményt követően Galla Zoltán a Startup Campus németországi programjának vezetője hangsúlyozta: "Hiszünk abban, hogy a magyarországi innovatív kezdő vállalkozások számára, a hosszútávú együttműködéseken alapuló, szakmailag előkészített és iparági fókusszal rendelkező Programok lesznek képesek elősegíteni, a tőkeerős német KKV szektorral való együttműködést".
Kapcsolódó cikkek
- Saját fejlesztéseivel is készül az Ipar 4.0 –ra a T-Systems Magyarország
- Ideje felkészülni a vállalkozásoknak az Ipar 4.0-ra
- A gyártók Ipar 4.0 projektjeinek még egy nagy lépéssel kell fejlődniük
- Új alkalmazásplatform fejlesztése a globális IoT piac szereplőinek
- Dimenzióváltás a gyártástechnikában
- A Hannoveri vásáron a Fujitsu bemutatja legújabb innovációit
- Ipar 4.0 – kapuk előtt az új ipari forradalom
- Ember és robot együtt dolgozik a Fujitsu és a KUKA közös projektjében
- Vállalati környezet menedzselt IoT keretrendszerének létrehozása
- Múzeumból egyenesen jövő gyárába?
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.