Egy hét alatt több mint 3400 diákhoz jut el és új elemmel bővül a Legyél Te is Informatikus! program

forrás: Prím Online, 2017. március 30. 13:19

Idén második alkalommal április 3-7. között zajlik a Digitális Témahét, amelyhez a Magyar Telekom Csoport a Legyél Te is Informatikus! programjával csatlakozott. 

Az interaktív pályaorientációs előadásokkal a Telekom és a T-Systems Magyarország önkéntesei eddig közel 14 000 gyerekhez jutottak el, a témahéten pedig további több mint 3400 diák találkozhat a programmal. 

 

A Legyél Te is Informatikus célja, hogy minél több fiatal ismerkedjen meg az IT világával, a benne lévő karrierlehetőségekkel, ezáltal is tudatosítva bennük, hogy az infokommunikáció pár éven belül minden szakma részévé válik. A témahét keretében országszerte 47 iskolában 79 előadás valósul meg.

 

A Kihívás

A Legyél Te is Informatikus! mindemellett új elemmel, egy a program honlapján elérhető online kalandjátékkal „A kihívással” bővül. A játékban 9-12. évfolyamos középiskolásokból álló csapatok vehetnek rész, olyan feladatokat kell megoldaniuk, amelyek megkövetelik az algoritmikus gondolkodást, és az alapszintű programozói ismereteket. 

 

 

A Kihívásban egy intergalaktikus történetbe ágyazva négy azonos programozói feladatot kell a csapatoknak határidőre megoldaniuk, majd az ötödik feladatban egy saját fejlesztést kell készíteni, amivel ki kell hívniuk a versenyben szereplő iskolák egyikét. A feladványok megoldása közben szükség lehet olyan programnyelv használatára, amelyhez ingyenesen elérhető internetes képzési lehetőségek által bárki hozzáférhet, ezáltal a diákok a játék során szinte észrevétlenül sajátítják el azokat a készségeket, amelyeket más területen is tudnak használni. 

 

A játékba a program honlapján március 28 és április 21 között lehet regisztrálni, a versenyben 20 csapat vehet részt. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36