Díjmentesen készíti el kisvállalkozások weboldalát a Telekom
Díjmentes nyújt szakmai segítséget a Telekom minden felhasználónak, aki regisztrál a Webkönnyen szolgáltatás próbaverziójára.
Az egy alkalomra szóló ingyenes tanácsadás során a Telekom szakmai partnere a cégek weboldalának elkészítésében nyújt segítséget. A vállalkozásoknak, miután regisztráltak a Webkönnyen próbaverziójára, külön kell igényelniük az extra szolgáltatást, tehát a segítségnyújtás a regisztrációval nem válik automatikussá.
A Telekom egy korábbi kutatásából kiderült, hogy a honlap elkészítése – illetve elkészíttetése – kapcsán a válaszadók 42 százaléka az időt tartja a legnagyobb akadálynak, 33 százalék pedig a megfelelő szakértő hiányára hivatkozik. A kisvállalkozások ötödénél maga a vállalkozó készítené el a honlapot, 11 százalékuknál egy munkatársat bíznának meg ezzel, 28 százalékuk ismerőssel vagy rokonnal oldaná meg a kérdést, de 21 százalékuk igénybe venné szakértő vagy szolgáltató segítségét. A Telekom kis- és közepes vállalkozások üzletága ezeket a válaszokat látva döntött úgy, hogy a Webkönnyent további kedvezményes szolgáltatással bővíti ki, így megpróbálva átlendíteni a kisebb cégeket azokon az akadályokon, amelyek, - érzésük szerint - a leginkább útját állják céges honlapjuk kialakításának.
A Magyar Telekom Webkönnyen szolgáltatása amely honlapszerkesztőt, webtárhelyet és saját webcímet tartalmaz, egyszerű kezelőfelülettel rendelkezik, könnyen testre szabható, így akár maga a vezető, vagy egy kollégája is menedzselheti a munkája részeként. Mostantól pedig már a weboldalkészítésre vonatkozó díjmentes szolgáltatás is a csomag részét képezi. A Telekom grátisz tanácsadói ajánlata 2016. augusztus 31-éig érvényes.
Kapcsolódó cikkek
- Király Gábor a „legkeresettebb” magyar focista
- A statisztikák szerint a magyarok valódi e-utazókká válnak
- Új kényelmi szolgáltatás az online ipari árverésekhez
- Egyre többet mobilneteznek a vállalkozók külföldön is
- Több mint félmillió next ügyfélnek duplázta meg adatkeretét a telekom
- Fesztiválozás helyben vagy akár távolból a Telekom 4G megoldásaival
- Netrehajtok: még nem késő regisztrálni!
- A Telekom újabb 13 városban felkapcsolta a 300 megabites mobilinternetet 4G hálózatán
- Digitalizáció a szállodaiparban
- 1-2 évük van a termék összehasonlító oldalaknak rendszerük átvilágítására
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Mitől lesz okos a jövő hálózata
A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.
Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával
A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.
K&H: Kate tiszta nyereség
Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.