Valós üzleti problémák az Év Esetoldója versenyen

forrás: Prím Online, 2016. április 29. 20:41

Április 29-én a Vialto Consulting, a Magyar Telekom és a Case Solvers közös szervezésében került megrendezésre az Év Esetoldója Verseny döntője, ahol a legtehetségesebb diákok mérkőztek meg egymással és kerestek választ a Telekom üzleti kihívásaira, amelyet szakértő zsűri előtt prezentáltak. 

Az immáron harmadik alkalommal megrendezett esemény célja, hogy valós üzleti problémák elé állítsa az üzleti szakok hallgatóit. A versenyen nem csak saját ismereteiket és tapasztalataikat bővíthették a hallgatók, hanem az ország legjobbjaival mérhették össze tudásukat. 

 

A verseny döntője előtt az érdeklődők a „Szexi munkahely vs. versenyistálló?” című kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt, ahol bárki a jelenlévők soraiból kérdezhetett a téma szakértőitől. A résztvevők Somorjai Éva, a Magyar Telekom humánerőforrás vezérigazgató-helyettese, Dr. Czakó Erzsébet, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója és a Vállalatgazdaságtan Intézet igazgatója, Ábrahám Zsolt a Case Solvers ügyvezetője, Maklári István a MasterCard Advisors tanácsadó cég regionális vezetője, valamint Nemes Orsolya Y-generációs szakértő tapasztalatait, tanácsait és a jövőre néző kilátásait ismerhették meg.

 

 „Minél hamarabb, annál könnyebb” – összegezte a Case Solvers a fiatal egyetemisták körében végzett kutatásuk eredményét, amelynek témája az ambiciózus, tanácsadásban elhelyezkedni kívánó fiatalok fejlődési pályája volt. Az üzleti hallgatók már az egyetemi pályájuk elején tudatosan képzik önmagukat, előadásokon, tréningeken vesznek részt, hogy fejlesszék a munkaerő piac elvárt készségeiket és képességeiket.

 

Az esemény szervezői – Magyar Telekom, Vialto Consulting és Case Solvers – kiemelt hangsúly helyeznek a diákok és a fiatal munkavállalók képzésére. Ahogy változnak a munkaerőpiaci feltételek, jelennek meg új munkakörök és állások, úgy szükséges a munkáltatóknak is reagálni a képzési és fejlesztési technikákra a felsőoktatásban és a vállalaton belül egyaránt. 

 

A Magyar Telekom ezért kiemelten fontosnak tartja a fiatal munkavállalók képzését és fejlesztését, mind gyakornoki programján, mind az ehhez hasonló esetoldó versenyeken keresztül. „A Telekomnál 15 éve működik gyakornoki program. Gyakorlatilag minden hazai felsőoktatási intézményből várják a diákokat, köztük kiemelten a leendő informatikusokat. Jelenleg több mint 10 főiskoláról és egyetemről vannak gyakornokaink, a Telekomnál és a T-Systemsnél összesen 450-500-an.” - mondta el Somorjai Éva. Kiemelt jelentősége van így a fiatalok integrálásának, gyakori feladatként jelenik így meg különböző korcsoportok munkájának összehangolása: „A közel 8000 fős vállalatnál 4 generáció munkavállalói dolgoznak együtt, köztük egyre jelentősebb az Y generáció tagjainak száma, így a generációk elvárásainak, elkötelezésének menedzselése a mindennapi feladatok egyike.” – értékelte Somorjai Éva. 

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36