A sztárok is a Szigetre szavaztak

forrás: Prím Online, 2015. november 24. 12:13

A fesztiválokon fellépő nemzetközi előadók is beszavazták a Szigetet a 10 kedvenc fesztiváljuk közé, emellett a “legjobb zenei felhozatal” és a “legjobb európai nagyfesztivál” kategóriában is shortlist-es a Sziget, így azután, hogy eddig már kétszer hozta el kedvenc fesztiválunk a nagyfesztiválok fődíját, most újra az élmezőnyben várja az eredményhirdetést. November 24-től már bérletet is lehet venni a Szigetre, mi több, az első 24 órában vásárlók speciális jegyeket kapnak, amihez egyedi ajándékok járnak.

Közzétették a döntőbe jutottak listáit a kontinens legjobb fesztiváljainak versenyében. Az idén januárban immár másodszor elnyert fődíj után most is minden nevezett kategóriában, sőt a zenészek kedvenceinek listáján is az első tíz között várja a Sziget a Festival Awards eredményhirdetését, ami januárban lesz, Hollandiában.

 


A szervezők azonban már a jövő évi rendezvényt tervezgetik, ami a sorban a 24-dik Sziget lesz, s amire e hónap 24-én déltől már lehet bérleteket vásárolni. Aki pedig az első 24 órában vásárol jegyet, annak egyedi ajándékokkal együtt postázzák a belépőjét. Limitált szériás, csak így beszerezhető pólót és egyedi karszalagot kapnak, na meg egy "aranykártyát", amivel több kedvező lehetőség, közül választhatnak ki egy kedvükre valót, legyen az például elsőbbségi bejutás a fesztiválra vagy belépés a VIP zónába. Az első 24 órában vásárlók továbbá a Szigeten egy exkluzív, zártkörű partin is részt vehetnek majd. De ez még semmi, a leggyorsabbak közt, a garantált ajándékok mellé még 24 spéci nyereménycsomagot (óránként 1-et) is kisorsolnak, amiben “ állandó very VIP” belépő, komplett Szigetes ruhatár, vacsora a backstagben, (ahová csak a zenészek tehetik be a lábukat), és egyéb “nyalánkságok” várják a szerencsés tulajdonosokat. Érdemes tehát sietni, de nem csupán az ajándékok miatt, hanem azért is, mert idén - mint emlékezetes - már több teltházas nap is volt...


www.sziget.hu
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36