Nem elég, ha szép és jó a múzeumi app

forrás: Prím Online, 2015. november 16. 11:22

Elég egy okostelefonos alkalmazást letölteni, és a mobil körbeforgatásával máris megnézhetjük, hogy mondjuk milyen volt a tatai vár évszázadokkal ezelőtt.

Magyarországon már minden harmadik ember okostelefont használ. Ez azt is jelenti, hogy sokan már okostelefonnal kelnek útra, legyen szó hazai úti célról vagy egy külföldi barangolásról.

Először leszólták

Az okostelefonra letölthető turisztikai applikációkra jó példa egy Zala megyei vállalkozás terméke, Dél-Zala turistatérképe. A Zalanka nevű alkalmazásról – amelyet a Csesztregélő Nonprofit Kht. pályázat segítségével készített el – Kovácsné Kocsi Zsuzsanna, a társaság ügyvezetője elmondta, a projekt úgy indult, hogy öt-hat éve osztrák kollégákkal tematikus turisztikai programokat próbáltak összeállítani.

A minta az Alp-Pannonia program volt, amelyet az Alpokból Kőszegig tartó kiránduló útvonalra szerveztek, és amelynek a munkatársai először nem sok fantáziát láttak a zalai lankákban. A magashegységi terephez képest a hosszú távú gyaloglásokhoz unalmas kirándulóhelynek találták a dombvidéket. A magyar partnerek azonban kitartottak amellett, hogy ezekkel a lankákkal szeretnének kezdeni valamit – fogalmazott az ügyvezető.



Végül arra jutottak, hogy a vidék elsősorban kerékpárral jól bejárható, így eszerint készítették el az idegenvezetési rendszerüket. Ez tíz biciklis, öt gyalogos és egy családbarát, autóval is megtehető, kisgyerekes programokkal tűzdelt útvonalat foglal magába. A Zalanka a túraútvonalakat térképpel, a természeti, kultúrtörténeti értékekről szóló leírással, fényképekkel, videókkal, hangos tájékoztatókkal, élménybeszámolókkal, valamint vásárlási lehetőségekkel együtt tartalmazza. Ha a programot a kiránduló letölti a telefonjára, akkor internet nélkül is tud tájékozódni a különböző helyszíneken.

Kovácsné Kocsi Zsuzsanna hozzátette, szeretnék, ha az idegenvezetési rendszerük odáig jutna, hogy azon keresztül szállást is foglalhassanak a turisták, illetve előre lássák, mennyibe kerülnek a belépők, és így a kalauzprogram segítségével részletesen megtervezhessék a kirándulásukat.

A múzeumok appjai kevéssé kelendőek

Bodnár Dorottya turisztikai szakértő hangsúlyozta, a turisztikai alkalmazások az uniós támogatású idegenforgalmi fejlesztéseknek már szinte kötelező elemei. Például a tatai várnak fantasztikus az applikációja, amely egyebek mellett bemutatja az erősség építéstörténetét – virtuális rekonstrukció segítségével három dimenzióban. Utóbbi azt jelenti, hogy a turista a telefonja optikáját a várudvarban körbeforgatva, a kijelzőn keresztül megnézheti, hogyan néztek ki a kamera előtti egyes épületek a különböző korokban.

A Budapesti Corvinus Egyetem doktorandusza szerint azonban az applikációk marketingje sokszor talán az alkalmazások nyújtotta szolgáltatások minőségénél is fontosabb. Ha ugyanis nem tudnak róla a kirándulók, akkor nem használják. Ebben segíthetnének a QR-kódok, amelyeket okostelefonjával lefényképezve, a turista könnyedén eljuthat az adott helyszín megismerését segítő oldalra.

Mint azonban a szakember megjegyezte, tudomása szerint a magyarországi múzeumok esetében ez kevéssé működik, nagy gondjuk, hogy kevesen használják a QR-kódjaikat, illetve digitális tájékoztató tartalmaikat. Fontos lenne ezért, hogy az információs pultnál vagy a pénztárnál a személyzet propagálja a lehetőséget. Bodnár Dorottya szerint az is lényeges, hogy mivel a turisták egy részének, főleg az idősebbeknek problémát jelenthet alkalmazást letölteni, ebben is segítsenek nekik a meglátogatott helyszínek dolgozói.

Maradnak a régi megoldások is

A szakember arra ugyancsak kitért, hogy az appok terjedése nem szünteti meg a személyes idegenvezetést, a kettő a jövőben is egymás mellett fog élni, ugyanis különböző szolgáltatásokról van szó. Az idegenvezető személyét, akitől a látogató bármit tud kérdezni, semmi nem helyettesítheti. Az útikönyvek, zsebre vágható térképek szintén maradnak, egy okostelefon tenyérnyi méretű képernyőjén ugyanis nem minden utcarajz használható kényelmesen vagy fénykép élvezhető igazán. Ezentúl a könyvek néha-néha jobban is strukturáltak, tehát jobban átláthatók, mint egy alkalmazás.

Bodnár Dorottya az alkalmazások elkészítésének költségeiről azt mondta, a megrendelőknek egy viszonylag egyszerű fajtára körülbelül egy-két millió forintot kell szánniuk.

Forrás: Közelről/Kossuth Rádió/ hirado.hu

Kulcsszavak: turizmus mobilalkalmazás

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?

A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.

2024. május 12. 14:20

Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.

2024. május 12. 13:47

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36