Snowden felbukkant a Twitteren - több százezer követőt szerzett magának

MTI Sajtóadatbank, 2015. október 1. 13:36

Pár óra alatt több százezer követőt szerzett magának a Twitteren Edward Snowden, az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal moszkvai emigrációban élő egykori rendszerelemzője, aki kedden váratlanul feliratkozott az internetes közösségi oldalra.

Az NSA titkos adatgyűjtési gyakorlatát leleplező informatikus, aki az erről szóló titkos iratok kiszivárogtatását követően két éve Moszkvába szökött, és ideiglenes menedékjogot kapott Oroszországtól, első tweetjeként csak annyit tett fel: Can you hear me now? (Most hallotok engem?)

Később, az NSA-nek otthont adó marylandi katonai támaszpontra utalva, ironikusan hozzátette: "Időközben Fort Meade-ben ezernyi ember nyitotta meg a Twittert."

Néhány más semleges megjegyzés ellenére hat órával később már közel 625 ezer követője volt a mikroblogportálon. Ő maga ugyanakkor csak egyvalakit kezdett el követni, egykori munkaadóját, az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatalt.

A közösségi oldalt használó más fontos emberekhez hasonlóan Snowden profilja mellett is az a kék-fehér jelölés áll, amely tanúsítja, hogy a Twitter ellenőrizte személyazonosságát. A cég egy szóvivője a történtek nyomán megerősítette, hogy Snowdennek adta oda a @Snowden felhasználónevet, amelyet eddig valaki más birtokolt. Az NSA egyelőre nem kommentálta Snowden Twitteren való feltűnését.

A két éve Oroszországba menekült Snowden nem hagyhatja el az országot, mert azzal kockáztatná, hogy kiadják az Egyesült Államoknak, ahol akár 30 évi börtönre is ítélhetnék, amiért titkos anyagokat szivárogtatott ki az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal tömeges internetes adatgyűjtési gyakorlatáról.

 

Kulcsszavak: Snowden

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36