Csökkent a Windows XP elterjedtsége
Már a Windows 8.1 is megelőzte
Szépen lassan csökken a Windows XP népszerűsége. Bár még a dobogó harmadik fokán áll, a Windows 8.1-nek sikerült a listában megelőznie.
A Windows 10 megjelenése előtt alig egy hónappal átrendeződni látszik a Windows verziók rangsora. A Windows XP sokáig tartotta magát, még jóval azután is a dobogó második helyén állt, hogy a Microsoft „levette a kezét” róla.
Igaz, szépen lassan araszolt felfelé a Windows 7 is, de a 8.1-es verzió nem tudta áttörni a kapukat – egészen mostanáig. Igaz, decemberben már sejthető volt, hogy ez hamarosan megváltozik. A legfrissebb adatok ugyanis arról tanúskodnak, hogy a Windows 10 elődjének is tekinthető Windows 8.1-nek sikerült felküzdenie magát a második helyre, a 7-es verzió után.
A Netmarketshare júniusi számai alapján a Windows 8.1 használati rátája 13,12%-on áll jelenleg, míg a Windows XP 11,98%-os részesedéssel a harmadik helyen áll. A Windows 7 elterjedtsége jelenleg 60,98%-os.
Ez nem is fog egyhamar csökkenni, hiszen számos üzleti felhasználó használja ezt a verziót, és az esetleges nehézségek, kompatibilitási problémák miatt nem is valószínű, hogy azonnal váltanának.
Forrás: Techspot.com
Kapcsolódó cikkek
- A Microsoft bekeményít az illegális szoftverhasználóknál
- A Windows XP ismét veszített népszerűségéből
- A magyar felhasználók 15,7 százaléka még mindig Windows XP-t használ
- A számítógépek közel negyede még mindig Windows XP-t használ
- Itt az új frissítőcsomag a Windows XP-hez
- Azonnal törölje a Windows 7 utolsó biztonsági frissítését!
- A Microsoft kitolja a Windows 8.1 frissítési határidejét
- Hogyan védjük XP rendszerünket frissítések nélkül?
- Hivatalosan is vége az XP-korszaknak
- Többféle eszközre optimalizálták a megújult IE 11-et
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.