„Okos” várossá fejlesztené Kijevet Vitalij Klicsko

forrás: Prím Online, 2015. július 2. 11:10

Az átláthatóság mellett szállt csatába Vitalij Klicsko. Az egykori bokszbajnok, aki több éve politikusként, jelenleg az ukrán főváros polgármestereként dolgozik, okos várossá fejlesztené Kijevet.

Ennek szellemében Klicsko nyílttá, és mindenki számára elérhetővé tette az ukrán főváros gazdálkodását. Az internetes felületen bárki megnézheti, hogy az adott hónapokban mennyit, és mire költöttek a több mint kétmilliós Kijevben, az egyes kerületekben hogyan alakult a bevétel, a kiadás. Térképen az is nyomon követhető, hogy például honnan jöttek állampolgári bejelentések, vagy kijavítottak-e egy kátyút.
 
Kijev ezzel a város vezetésével szemben elvárható átláthatóságot, és a források elköltésének hatékonyságát kívánja növelni, a lakosok kényelemérzetének emelése mellett. A Nyílt Város Költségvetés nevű kezdeményezés tesztelése június elején indult el, az SAP szoftvercég technológiáján.
 
 
Vitalij Klicsko polgármester a rendszer elindítása kapcsán többek közt hangsúlyozta, hogy sokan nem is veszik észre, milyen alapvető változás történik ezzel Kijevben. Mint mondta, egy olyan rendszert mutatnak be, amely a város összes lakosa számára elérhető, ellenőrizni lehet a folyamatokat, és növeli a szolgáltatások színvonalát, a kijeviek komfortérzetét. Kijev ezzel Ukrajna első okos városa lesz- húzta alá a polgármester.
 
Hasonló, intézményi transzparenciát biztosító megoldások futnak a világ 146 országában, és olyan városok használják az SAP megoldásait Európában, mint London, Barcelona, Bécs.
 
Ukrajnában közel 200 000 ember dolgozik munkája során SAP szoftverekkel.
 
Kulcsszavak: SAP városfejlesztés

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55