A jövő okosautói Szombathelyről indulnak
A szombathelyi Epcos okosautós alkalmazásokhoz fejleszt és gyárt elektronikai alkatrészeket.
Az elektronikai alkatrészeket gyártó, a vasi megyeszékhelyen 1900 embert foglalkoztató cég a fejlesztéssel a szombathelyi ipari parkba vonta össze két telephelyét, amely így 50 ezer négyzetméterre bővült. Joachim Zichlarz, az Epcos AG. igazgatótanácsának elnöke az avatóünnepségen kijelentette: ambiciózus terveik vannak, a következő három évben a szombathelyi gyár 61,5 milliárd forintos árbevételét 20 százalékkal kívánják emelni, amihez a kapacitások növelésére, köztük a kutatási és fejlesztési részleg további bővítésére lesz szükség Szombathelyen.
Takács Balázs, az Epcos Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a fejlesztő- és gyártóközpontban innovatív ötletek alapján, részben helyben fejlesztett, az autóiparban felhasznált elektronikai alkatrészeket, automatikus távolsági fényvezérlőket, optikai parkolást segítő, sávelhagyásra figyelmeztető, táblafelismerő rendszerek részegységeit, illetve a komfortos nyitás és indítás részegységeit gyártják. Takács Balázs az avatóünnepség helyszínén elmondta: terveikben az szerepel, hogy az autóiparban felhasznált termékek részarányát a szombathelyi gyártóközpontban - amely már a TDK konszern legnagyobb gyártóbázisa Európában - 30 százalékról 50 százalékra növelik.
Szöveg: Prim / MTI
Kapcsolódó cikkek
- Idén nyáron már az utakon bizonyíthatnak a Google autói
- Négy balesetük volt a sofőr nélküli Google autóknak
- LG-innovációk a jövő okos autójában
- Vezető nélküli autókat tesztelnek nyilvánosan Nagy-Britanniában
- Jövőre forgalomba helyezné automata autóját a Google
- Az autósok valós idejű közlekedési információkat szeretnének
- Az okos jármű lesz az új sláger
- Jövőre kezdik meghódítani az angol utakat a vezető nélküli autók
Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.
Nagy hatótáv, nagy lehetőségek
A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.
Stratégiai partnerséget kötött a Continental a DeepDrive-val
A Continental technológiai vállalat stratégiai partnerséget kötött a müncheni székhelyű DeepDrive-val az elektromos járművekhez szükséges alapvető technológiák továbbfejlesztése érdekében.