Zuckerberg virtuális könyvklubot indított az olvasás népszerűsítésére

Czipperer Dia, 2015. január 5. 14:57

A Facebook feje, Mark Zuckerberg nemrég jelentette be 2015-ös kihívását, melynek célja, hogy az emberek többet olvassanak. Zuckerberg egy virtuális könyvklubot nyitott a Facebookon, hogy az embereket motiválja az olvasásra.

Minden héten olvassunk egy új könyvet: ez Mark Zuckerberg kérése. Egészen pontosan a könyvklubé, melyet létrehozott. A virtuális kuckóban (A Yaer of Books) a tagokat arra ösztönzik, hogy minden héten más, ugyanakkor ugyanazt az adott könyvet olvassák, majd tapasztalataikat vitassák meg egymással.

 

Zuckerberg arra kérte az embereket, hogy csak azok csatlakozzanak, akik olvasnak könyveket, és releváns posztokat közölnek, tehát nem térnek el a témától. Mint elmondta, a csoportot folyamatosan moderálják.

 

A könyveket ő maga választja ki. A hangsúlyt a válogatásnál a tanulásra, különböző kultúrákra, a hitvilágra, történelemre és technológiára helyezi majd.

 

 
 

Az ötlet nagyon sikeres, a közösségnek már több mint 10 ezer kedvelője van, és az első könyv, amit kellett olvasni – Moises Naim: The End of Power –, már el is fogyott az Amazon kínálatában.

 

Forrás: Techspot.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Építőipari innováció: egyedülálló vizsgálatot végeznek a Széchenyi István Egyetem munkatársai

Igazi kuriózum az a vizsgálat, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriumában végeznek az intézmény munkatársai. Feladatuk egy piaci bevezetés előtt álló termék, a rozsdamentes acélból készített, hullámos gerincű gerenda viselkedésének feltérképezése. A hullámos kialakítás jelentősége, hogy a gerinc merevsége nagyobb a hagyományos, egyenes gerinchez képest, ezáltal csökkenthető a profil vastagsága, súlya, végső soron bekerülési költsége és az előállítás környezeti terhelése is.

2024. május 8. 12:50

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36