Itt a Global Startup Battle

MTI Sajtóadatbank, 2014. december 3. 12:34

November végén száz ország több mint 250 városban zajlottak a világ legnagyobb vállalkozói versenyének, a Global Startup Battle-nek a helyi fordulói. Budapestről 3 + 2 csapat jutott a legjobbak közé, ahol helyi idő szerint csütörtök reggelig a többszázezer dollár értékű díjakért, valamint az ehhez szükséges támogató szavazatokért versenyeznek.

Idén több mint 30 ezer vállalkozó kedvű résztvevő vágott bele a rendhagyó megmérettetésbe, hogy egy hétvége leforgása alatt friss csapatokat alakítva egy-egy innovatív ötletből kiindulva indítsanak be új vállalkozásokat. A Colabs Startup Center szervezésében Budapest idén harmadik alkalommal csatlakozott az eseménysorozathoz, amelyen a legjobban teljesítő magyar csapatok évről évre egyre nagyobb sikerrel szerepelnek.

 



A most indult startupokat azért is érdemes figyelemmel követni, mert bármelyikük esélyes lehet arra, hogy a következő hónapokban a korábbi sikersztorik nyomdokaiba lépjen:

2013-ban az opp.io csapata 400 közül a legjobb 15 közé jutott a nemzetközi mezőnyben az egyedi projekt menedzsment alkalmazásával és néhány hónappal később sikeresen zárta le első tőkebevonási körét a Traction Tribe befektető társasággal. 2012-ben szintén ezen az esményen indult útjára az interaktív prezentáció-támogató szolgáltatást fejlesztő Sopreso csapata, akik DayOne Capitaltól kaptak befektetést valamint a játékos oktatási robotot fejesztő Codie (korábban RoboPhone) csapata, akik az iCatapulttól kaptak kezdeti finanszírozást termékük piacra juttatásához.

A budapesti csapatok közül az Ericsson, a Microsoft és a Corvinus Kockázati Tőkealap szakembereiből álló zsűri választotta ki a három legígéretesebb startupot, amelyek csütörtök reggel 9 óráig a globális döntőben bizonyíthatnak.

Az első helyezett Pet2Care segít összekötni a házi kedvencüket egy-egy utazás erejéig lepasszolni kényszerülő gazdik és a kisállatokat ideiglenesen befogadó állatszerető gondozók egymásra találását – egy alkalmazás segítségével.

A második helyzést és az Ericsson különdíját a Palantir Home csapata nyerte el. Az ötfős társaság olyan életvédelmi és biztonsági termék fejlesztésébe kezdett, amelyet bármely lakásban egyszerűen beüzemelhet bárki és az eszköz érzékelői által mért adatokat a felhasználók bármikor és bárhonnan megnézhetik a mobileszközükön.

A zsűri szavazatai alapján harmadik helyezett a Micro Survey lett, amely egy egyszerűen beépíthető modullal segít weboldal tulajdonosok számára, hogy könnyen és gyorsan kaphassanak tetszőleges kérdésekre adott visszajelzéseket a látogatóiktól.

Az első helyezetten túl a Phodo csapata az Innovator díjért, a Bowl csapata pedig a legjobb női vállalkozó díjért száll versenybe a Global Startup Battle döntőjében.

hirado.hu

Kulcsszavak: startup verseny

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Bevállalós ötletekkel versenyeznek a Megoldások a holnapért döntősei

Kiválasztották a legjobb nyolc csapatot a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A jövő oktatása, a fenntarthatóság és a közösségfejlesztés iránt elkötelezett fiatalok megkezdhetik a felkészülést a döntőre. A következő hetekben a csapatok elképzelésük prototípusát alkothatják meg és tesztelhetik működését a mentorok közreműködésével. A diákok a szakértők segítségével készülnek a végső, májusi megmérettetésre, ahol a három legjobb csapat összesen 6 millió forint összértékű Samsung készülékkel bővítheti egyéni és oktatási intézménye eszközparkját.

2024. április 23. 14:44

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.

2024. március 25. 15:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36