Egyre nagyobb bajban a Sony mobil is

MTI Sajtóadatbank, 2014. november 3. 12:23

A japán Sony nagyvállalat vesztesége 136 milliárd japán jenre nőtt 2014 harmadik negyedévében az egy évvel korábbi harmadik negyedéves 19,6 milliárd jenes veszteségről.

A veszteség döntő része a Sony mobiltelefon-üzletágához kapcsolódó 176 milliárd jenes értékleírásból adódik. A Sonynál átszervezték a vállalat struktúráját, és ennek keretében újraszámolták az egyes üzletágak értékét.

A Sony mobilüzletágánál az átszervezést leszámítva is voltak gondok, a vállalat elismerte, hogy Kínában sikertelen volt terjeszkedési kísérletük, nem bírták az árversenyt a rivális helyi gyártókkal. A 2014-2015-ös pénzügyi évben a Sony várhatóan 41 millió okostelefont ad el, korábbi előrejelzésükben még 43 milliós eladásra számítottak.

A Sony bevétele a 2013-as harmadik negyedévben 1901,5 milliárd jen volt, éves szinten 7 százalékkal nőtt, többek közt a digitális kamerák jobb eladási mutatói miatt. (Egy dollár mintegy 112 jent ér.)

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36