A kábeltelevíziós szövetség tiltakozik az adó bevezetése ellen
Tiltakozik az internetadó bevezetése ellen a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség (MKHSZ), amelynek tagjai jellemzően az ország kistelepülésein végeznek internet, kábeltelevízió, és telefonszolgáltatást.
Az MKHSZ tiltakozik az újabb ágazati különadó kivetése ellen, ami miatt további súlyos veszélybe kerülhetnek a szövetséghez tartozó vállalkozások. Közleményük szerint a 2013 januárjától hatályos közműadó bevezetése miatt már több kisebb vállalkozás megszüntette a működését, és arra is van példa, hogy kábelhálózatot bontottak le.
Az MKHSZ tagjainak vállalkozásai és hálózatai azokon a településeken működnek, ahol a multinacionális társaságoknak üzleti megfontolásból nem volt rentábilis kábelhálózat kiépítése. Ebből következően az MKHSZ tagjainak működése nagyon fontos az ott élő emberek számára, hiszen másképp nem, vagy csak nehezen jutnának korszerű kábeltelevízió és internet szolgáltatáshoz - áll a szövetség közleményében.
Kapcsolódó cikkek
- Internetadó - Az informatikai szövetség a javaslat visszavonását követeli
- Internetadó - Az informatikai szövetség a javaslat visszavonását követeli
- Gigabájtonként 150 forint lesz az internetszolgáltatás adója
- Gigabájtonként 150 forint lesz az internetszolgáltatás adója
- Szétfeszíti eddigi életünk kereteit a web és a mobil
- Szétfeszíti eddigi életünk kereteit a web és a mobil
- A neten ólálkodnak a NAV-osok
- A neten ólálkodnak a NAV-osok
- Szadista és pszichopata személyiségjegyei lehetnek a „trolloknak”
- Szadista és pszichopata személyiségjegyei lehetnek a „trolloknak”
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.