Elsőségre pályáznak a magyar tolmácskesztyű fejlesztői
A siket felhasználó felhúzza a kesztyűt, a zsebébe teszi a telefont, amelyen keresztül jelnyelven tud kommunikálni, a telefon ugyanis felolvassa azt, amit a felhasználó eljelelt. A Szondában egyik témája a magyar fejlesztésű tolmácskesztyű volt.
A Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (MTA SZTAKI) éppen a héten ünnepelte ötvenedik évfordulóját. Az intézet az új eszköz egyik fejlesztője, a másik az Euronet Zrt.
Mátételki Péter, a SZTAKI munkatársa elmondta, a tolmácskesztyűben ujjpercenként van beépítve egy-egy mozgásérzékelő. A szenzorok térbeli abszolút helyzetet határoznak meg. A szenzorok relatív helyzetéből megállapítható az összes ujjízület behajlítottsága, ezekből az adatokból pedig digitális kézlenyomat áll össze. A kesztyű az információkat vezeték nélküli módban átküldi a mobiltelefonnak, és annak speciális szoftvere feldolgozza a jeleket. Ennek eredménye egy érthető, beszélt nyelvi szöveg, amelyet a telefon felolvas a kommunikációs partnernek. A telefont, melyből a másik személynek hallania kell az eszköz hangját, elérhető helyre kell tenni – tette hozzá.
Mátételki Péter azt is elmondta, hogy a projekt mostani szakaszában a másik irányú kommunikációval nem foglalkoznak, azt feltételezik, hogy a halló ember által beszédben közölteket a siket személy szájról leolvassa.
Az eszközről való ötleteléskor elsősorban olyan fejlesztésre gondoltak, ami a felhasználó produktivitását segíti, tehát lehetővé teszi, illetve megkönnyíti egyebek mellett a banki ügyintézést, a bevásárlást vagy a munkavégzést. Brózik Gábor, az Euronet Zrt. részéről azt mondta, prototípusról van szó; az első verzió ügyintézésre alkalmas, a későbbiekben próbálják tökéletesíteni az eszköz képességeit.
A világon máshol is léteznek hasonló kezdeményezések, de termék még egyikből sem lett, elképzelhető, hogy a magyar tolmácskesztyű lesz az első a piacon. A termékben nagy potenciál van, mert elképzelhető, hogy akár ipari, akár játékkonzolok vezérlésére is lehet használni.
Forrás: Kossuth Rádió/Szonda / hirado.hu
Kapcsolódó cikkek
- Új funkcióval bővült a Dropbox Android alkalmazása
- Okostelefonos pánikgomb a Hegyvidéken élők biztonságáért
- Új kihívásokat támasztanak az egészségügyi mobilalkalmazások adatvédelmi kérdései
- Megújult a Vine Android alkalmazása
- Pszichológushoz kerülhetsz a Facebook miatt
- A májrákosok harmadán segíthet egy új mobilapplikáció
- Jelnyelvi tolmácsoló és feliratozó alkalmazás
- Károsodhat az agyműködése annak, aki több monitort figyel egyszerre
- Magyar innováció: okoskesztyű jeltolmácsnak
- Mobilalkalmazás-fejlesztési pályázatot hirdet a Magyar Térinformatikai Társaság
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.