Engedélyezik a mobilozást a repülőgépeken
Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) engedélyezte, hogy az utasok repülési üzemmódba állítás nélkül is használhassák hordozható elektronikai eszközeiket a repülés teljes időtartama alatt.
Jelenleg egyes légitársaságok csak repülési módban engedik a hordozható elektronika eszközök (egyebek mellett laptopok, okostelefonok, tabletek, zenelejátszók) használatát a repülés minden szakaszában, miután az EASA és az Amerikai Légügyi Hivatal (FAA) engedélyezte a szabályok módosítását.
Korábban a repülés két legveszélyesebb szakaszában, fel- és leszálláskor minden elektronikai eszköz használata tiltott volt.
Az EASA 2013 decemberében vezette be ezt a rendelkezést, majd a légitársaságok maguk dönthettek arról, hogy engedik-e az utasoknak az eszközök használatát. A legtöbb európai légitársaság élt a lehetőséggel.
Korábban a légitársaságok főként biztonsági okokkal magyarázták egyes elektronikai eszközök használatának tiltását a le- és felszállás idejére: az eszközök rádiójeleket sugározhatnak ki, amelyek egy hullámhosszon lehetnek a gépek kommunikációs, navigációs vagy repülésirányító rendszereivel, ezzel befolyásolhatják a járművek biztonságos üzemelését a legkritikusabb helyzetekben.
Kapcsolódó cikkek
- Kiürítették a sydneyi repülőteret egy iPadjébe feledkező férfi miatt
- Kedvezményes repülőjegy Észak-Amerikába a Vodafone Reddel
- A jövő autói a levegőben róhatják útjukat
- Bemutatta az Apple az iPhone 6-ot, iWatch-ot és az Apple Payt
- A Telenor magyar ügyfelei 4G hálózaton roamingolhatnak Norvégiában
- Facebookon is feltölthetik egyenlegüket a telenorosok
- Az USA-ban is használható az Európa Napijegy
- Kényszerleszállás hackerek miatt
- Sci-fibe illő timelapse videó készült a szingapúri reptérről [Videó]
- Roamingjegyekkel töredékére csökkenthető a külföldi internethasználat költsége
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).