Őrizetbe vették az egyik vezető kínai hírportál újságíróit cégek zsarolása miatt

MTI Sajtóadatbank, 2014. szeptember 4. 15:33

Az egyik vezető kínai gazdasági magazin több munkatársát vették őrizetbe a sanghaji hatóságok, azzal vádolva őket, hogy negatív hírek közlésének fenyegetésével zsaroltak ki összegeket számos vállalattól - adta hírül a kínai központi televízió (CCTV) csütörtökön.

Az őrizetbe vettek közt van az érintett állami kézben lévő 21st Century Business Herald internetes oldalának Liu nevű főszerkesztője és Csou nevű helyettes szerkesztője, több újságírója és marketingosztályának több munkatársa is. A lap munkatársai mellett egy sanghaji és egy sencseni PR-cég is részt vett a zsarolásban, ezek vezetőit szintén elfogták a rendőrök.
 

A vádak szerint az újság és a PR-cégek tavaly november óta több tucatnyi vállalatot zsaroltak meg őket negatív fényben feltüntető cikkek megjelentetésével. Az áldozatok listáján számos pekingi, sanghaji és dél-kínai nagyvállalat is megtalálható, de a zsarolók különösképpen a tőzsdére vonulás előtt álló, átszervezést, profilváltást tervező vállalatokra koncentráltak, amelyeket különösen érzékenyen érintettek a róluk szóló híradások.
 

A tv szerint a hírportál arra is felhasználta a zsarolást, hogy honlapján hirdetés vásárlására vagy másfajta együttműködésre kényszerítse a vállalatokat. A gyakorlat az volt, hogy amennyiben a zsarolásnak áldozatul esett cégek hajlandók voltak fizetni, a lap azokat pozitív színben feltüntető írásokat jelentetett meg, de az azokról szóló, külső forrásból származó negatív cikkek eltüntetésében is segített.
 

A rendőrség nem tette közzé, hogy a cégek pontosan mennyit fizettek a zsarolóknak, csupán annyit közölt, hogy az utóbbiak "jelentős összegű" haszonra tettek szert illegális tevékenységükből. Az eset azt követően került napvilágra, hogy a kormány nyár közepén a média fokozottabb ellenőrzését, a fizetett cikkek közlésének és a mostani esethez hasonló zsarolási ügyeknek a felszámolását hirdette meg.

Kulcsszavak: média jog Kína

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36