Véget ért a MobilTárca tesztelése
Egy éve indult a MobilTárca szolgáltatás tesztüzeme, amely immáron a végéhez ért. A következő lépés a szolgáltatás kereskedelmi bevezetése, melyen már gőzerővel dolgoznak.
Véget ért a MobilTárca tesztüzeme, hamarosan pedig élesben bizonyíthat a megoldás. Pukler Gábor, a Magyar Mobiltárca Szövetség elnöke beszélt arról, hogy már javában dolgoznak a bevezetésen, és nagyjából 350-400 ezerre becsülik azok számát, akik kezdetben igénybe veszik majd a szolgáltatást.
Az elmúlt egy év eredményei kecsegtetők. Úgy tűnik, van igény az NFC-n alapuló, érintés nélküli fizetésre, hiszen egyre többen rendelkeznek okostelefonnal, amely lehetővé teszi ezt a megoldást.
Eredmények a tesztidőszakból
41 ezer fizetési, és több mint 4 ezer hűségpont tranzakciót hajtottak végre az elmúlt időszakban azok, akik részt vettek a tesztelési programban. Összesen pedig 120 millió forintot költöttek el a MobilTárca alkalmazással: Magyarországon kívül további 20 országban fizettek vele.
Egyre több kisbolt is csatlakozik a programba, jelenleg összesen 18 ezer olyan hely van hazánkban, ahol megvalósulhat az érintésmentes fizetés, ezáltal pedig a MobilTárca használata.
A BellResearch felmérést is készített a tesztidőszak alatt, mely szerint a többség (86%) a tesztidőszak után is használná a megoldást, és szintén ilyen magas (87%) azoknak az aránya, akiknél a jövőben szerepet játszik majd a mobiltelefon vásárlásnál az, hogy NFC-képes legyen a készülék.
Az egyes kártyákhoz kiegészítő funkciók is tartoznak, melyek szintén nagy sikert arattak a felhasználók körében. Ilyen például az egyenleglekérdezés, tranzakciótörténet. Ezeken felül azonban további igények is akadnak. A használók szívesen fogadnának például helyhez kötött promóciókat, illetve személyre szabott ajánlatokat is.
A tesztidőszak alatt a felhasználók számára az OTP MasterCard Mobil PayPass betéti bankkártya, a SuperShop NFC hűségkártya, az All You Can Move NFC Sportpass, valamint a Jegy.hu-n vásárolt jegyek NFC-s változata volt elérhető a MobilTárcában. A tesztelésbe bevont vállalati dolgozók céges belépőkártyáikat is a mobilba költöztethették, valamint szolnoki tesztelők az NFC-s városkártyának köszönhetően a MobilTárca segítségével vehették igénybe a tömegközlekedési eszközöket. |
Kép: richpoi.com
Kapcsolódó cikkek
- Stabil az elektronikus anyakönyvi nyilvántartás
- Gazdaságos, flash-alapú tömbökkel bővíti storage kínálatát a Dell
- Mobilalkalmazás segít eligazodni fogyasztóvédelmi kérdésekben külföldön
- A SUSE megoldásai elérhetők a SAP HANA platformon
- A Tatra banka is használja a hangalapú biometrikus technológiát
- Ma indul az egységes mobilparkolás
- BlackBerry Blend – ahol a platformok találkoznak [Videó]
- Lebegő igazolványkép az okmányhamisítók ellen
- Egységes lesz a mobilparkolási rendszer
- A Nokia új rendszere növeli a vonatok biztonságát és sebességét
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben.
Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.
Mitől lesz okos a jövő hálózata
A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.