Az év végéig négyszeresére bővül a szuperszámítástechnikai kapacitás

MTI Sajtóadatbank, 2014. március 28. 08:16

A "Szuperszámítástechnika (HPC) a felsőoktatásban" elnevezésű, 2 milliárd forintból megvalósuló fejlesztéssel az év végig négyszeresére bővül a magyarországi szuperszámítástechnikai összkapacitás - mondta Stefán Péter projektvezető, a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIF) igazgató-helyettese a program budapesti indítása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón.

Kifejtette, hogy Magyarországon jelenleg a debreceni, a szegedi és a pécsi tudományegyetemeken van szuperszámítógép. Ezek számítási kapacitása a jelenlegi 53-ról 230 teraflop/secundumra, adattárolási kapacitásuk pedig 2 petabyte-ról 7-re emelkedik. Hozzátette, hogy az összes felhasználásra jogosult személy, tehát minden hazai egyetemi, akadémiai és intézeti kutató továbbra is ingyen használhatja a szuperszámítástechnika-infrastruktúrát.
 

A NIIF által koordinált projekt keretében európai uniós forrásból korszerűsítik az intézet budapesti székhelyén, valamint a Debrecenben található két szuperszámítógépet. Utóbbi fejlesztése tavaly decemberben elindult, míg a fővárosi beruházás az elkövetkező napokban kezdődhet meg.
 

Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára az eseményen kiemelte: Magyarország arra vállalt kötelezettséget az elmúlt években, hogy termelő, szolgáltató központtá váljon a régióban. Ebben a folyamatban számos vállalat és intézmény döntött úgy, hogy ide helyezi gyártási, szolgáltatási kapacitásait. Hozzátette: az ország kiemelten támogatja az olyan megoldásokat, amelyek révén nemcsak termelési, hanem kutatás-fejlesztési beruházás is megvalósul, ennek azonban feltétele az is, hogy megfelelő minőségű és kapacitású infrastruktúra álljon rendelkezésre. Az államtitkár szerint a magyar kutatók világszínvonalú tudása csak a megfelelő és folyton fejlődő technikai környezet biztosításával kamatoztatható.
 

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke kifejtette, hogy ma már a tudomány szinte minden szakterületén olyan számítástechnikai igények jelennek meg, amire ő maga fizikusként még tíz-húsz évvel ezelőtt sem gondolt volna. Véleménye szerint a szuperszámítástechnikai rendszerek rendelkezésre állása nélkülözhetetlen a kutatási intézmények versenyképességéhez.
 

A sajtótájékoztató háttéranyaga szerint Magyarországon 14 éve működik szuperszámítástechnikai rendszer, amelynek működtetését és fejlesztését a NIIF végzi. A szuperszámítógép szolgáltatás tudományos számítási feladatok futtatására, valamint tudományos célú adattárolásra szolgál.
 

A "Szuperszámítástechnika (HPC) a felsőoktatásban" címet viselő fejlesztés 2013. július 1-jén indult és a tervek szerint 2014. december 31-én zárul. Az infrastruktúra-fejlesztés erősíti Magyarország pozícióját a világ kutatás-fejlesztési rangsorában és hozzájárul az ország versenyképességének növeléséhez.  A beruházás jelentős eszközt ad a hazai felsőoktatás és kutatás szereplői számára új tudományos értékek, eredmények előállítására. Segíti továbbá az ipar és a felsőoktatás közötti együttműködést, támogatja a közös kutatási és fejlesztési projekteket.
 

A fejlesztés összhangban áll az Európai Unió elosztott számítási és adattárolási (szuperszámítástechnikai) infrastruktúra fejlesztéseivel és illeszkedik a Horizont 2020 uniós fejlesztési program legfontosabb céljaihoz. 
 

Az országos kiemelt projektet nagyobb részben az Európai Unió, kisebb részben pedig az Innovációs Alap finanszírozza.

 

Tudomány ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36