Saját mobilalkalmazással informálódnak a szegedi diákok
Nem tiltják, kifejezetten támogatják az okosmobil-használatot az egyik szegedi középiskolában. Saját alkalmazásukból arról is értesülnek a diákok, ha elmarad egy órájuk, és azt is megnézhetik, hogy “melyik teremben lesz órája annak a csinos 9.A-s lánynak”.
Csak két kattintás, és a diák élő internet-kapcsolat nélkül, az alkalmazásból megkapja kérdéseire a választ. Az Internet-kapcsolatot igénylő, folyamatosan frissülő információkat tartalmazó iskolai oldalak pedig egy helyről elérhetők. A program jelenleg Android rendszerű telefonokon használható.
A szegedi iskolában a folyosói szájról szájra mellett éveken át a honlapot, majd a Facebook-oldalt használták arra, hogy tájékoztassák diákjaikat a másnapi helyettesítésről, elmaradó órákról, a vizsgák időpontjairól vagy az iskolai rendezvényekről. Mindezt péntektől az országban elsőként fejlesztett középiskolai alkalmazásukon át tudhatják meg a tanulók – írja a SzegedCafé.
A Kőrösy APP-ban az órarend mellett az iskola közelében megálló tömegközlekedési járatok menetrendje; a menza nyitva tartása, tanárok e-mail címe, illetve egy játék is elérhető offline, a többi menüpont az intézmény weboldalára vezető link.
Az önkéntesek segítségével fejlesztett alkalmazást az iskola honlapjáról bárki letöltheti, de értelemszerűen csak a Kőrösy diákjai számára tartalmaz releváns információt.
forrás: HVG.hu / SzegedCafé
Kapcsolódó cikkek
- Új funkciók Androidon a Google kereső „OK Google” hangutasításában
- NetIQ MobileAccess: biztonságos mobilhozzáférés a vállalati adatokhoz és alkalmazásokhoz
- Parkolási funkcióval bővült a Hegyvidék-alkalmazás
- Segíti a piacképes tudás megszerzését az IT Services Hungary Kft.
- A Flappy Bird alkotója meggondolta magát?
- Új szemesztert indított az SAP és a MAVE a felsőoktatási hallgatóknak
- Mobilalkalmazáson keresztül is követhetik egyenlegüket a diákhitelesek
- Egyedülálló egészségmenedzsment applikáció a piacon
- ITware a MWC-n: mobilalkalmazást készíthetünk 15 perc alatt
- BeeSmarter: a Blackbone sikerével zárult a verseny
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.