A GE egy gyermek szemével
Aligha van hatalmasabb erő a gyermeki képzeletnél. A GE új reklámkampánya most ennek hatol a mélyére. A televíziós reklám játékosan otthoni fantáziálássá alakítja a GE már védjegynek számító „alkotó képzelet” szlogenjét.
A reklámban egy 6 éves kislányt láthatunk, aki arról ábrándozik, hogy mit csinálnak a szülei a munkahelyükön. „Az elképzelés az volt, hogy egyetlen történetbe sűrítsük bele mindazt, amit a GE csinál" – mondja Michael Aimette, a reklámot készítő kreatív ügynökség, a BBDO kreatív igazgatója. „Sok minden a fantázia szüleményének, szinte gyerekesnek tűnt benne. És mégis nagyon valóságos volt.”
A GE kutatólaboratóriumait régebben a Mágia házának hívták, és a Dante Ariola által rendezett reklámot minden ízében áthatja e csoda érzete. Olyan korszerű technológiákat mutat be, amelyek jobbá teszik a világ működését, például víz alatti turbinákat, amelyek az árapályt hasznosítják megújuló energia termeléséhez; sugárhajtóműveket, amelyek az ipari interneten keresztül beszélnek egymással a légi közlekedés tökéletesítése érdekében; valamint a tervezést forradalmasító 3D nyomtatást. „A reklámban a termékeket körülvevő tárgyak, mint a repülőgép madárszárnyai és a sétáló fák csak kitaláltak, de a többi a valóságban is létezik” – mondja Aimette.
Egy gyermeket, mint narrátort bemutatva Ariola a gyermek szüleire helyezi a hangsúlyt, akik a GE-nél dolgoznak. „Egy olyan történetet akartunk elmondani az emberekről, amelynek nemzetközi visszhangja lehet” – teszi hozzá Aimette.
A GE globális kreatív igazgatója, Andy Goldberg szerint a reklám segítségével a cég mélyebb kötődést alakíthat ki 300 000 dolgozójában világszerte. Ő például olyan gyermekrajzokat fog gyűjteni, amelyek azt ábrázolják, hogy mit csinálnak a gyerekek szülei a GE-nél. A rajzok profi művészek alkotásaival együtt, sorozatként kelnek életre a Medium online kiadói platformon. „Ezek mind világosan megmutatják, hogy kik is vagyunk valójában” – mondja Goldberg. „A GE a legjobb napunkon.”
Kapcsolódó cikkek
- Az óceán mélyén tesztelik az orvosi képalkotó technológiát
- YouTube videók a Google kiemelt találatai között
- UHD megjelenítőkkel készült az ISE kiállításra az LG
- MIXELEK – a Cartoon Network és A LEGO közös terméke
- 10 éves a Facebook
- A Toshiba bemutatta videófalakban használhatő kijelző egységeit
- Hírek 15 másodpercben a BBC Instagram csatornáján
- Halkabb, hosszabb üzemidejű táblagépek, PC-k készülhetnek
- Kreatív filmfelvétel és lenyűgöző hang találkozása – új LEGRIA mini X
- Új Canon LEGRIA HF R videókamerák a mobilos rögzítés helyett
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.