Robotok teszik ki a webes forgalom 61,5%-át

Czipperer Dia, 2014. február 14. 14:21

Az Incapsula jelentése szerint a webes forgalom nagy részét robotok generálják. Meglepően hangzik, de a valódi emberi forgalom kevesebb, mint 40 százalék. A tavalyihoz képest romlott a helyzet.

Az Incapsula adatai szerint a weboldalát forgalmát jelentős részben robotok generálják. Ennek aránya meglepően magas, 61,5%. Ebből a keresőmotorok aránya 31%i, a maradékot rosszindulatú robotok teszik ki (pl. hekkelési eszközök, spam robotok). Az emberi forgalom mindössze 38,5%.

 

Már tavaly márciusban közzétettek egy tanulmányt, amely azt mutatta, hogy a honlapok jelentős részén nem emberek generálják a forgalmat (51%)., amelynek egy része egyértelműen rosszindulatú forrásokat takart.

 

 

2012-es adatok

 

Azóta számos kérést kaptak arra vonatkozóan, hogy amint tudják, frissítsék ezeket az adatokat, ám el kellett telni egy bizonyos időnek ahhoz, hogy megfelelő eredményekkel tudjanak szolgálni. Ez decemberben sikerült, és saját blogjukon közzé is tették az eredményeket. A 2012-es jelentéshez képest nem túl kecsegtetőek az eredméyek, miközben csökkent az emberi forgalom 10,5%-kal, a robotok aránya ugyanennyivel nőtt.

 

 

Forrás: Mashable.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36