Intel: kevés magyar dolgozó használhatja saját eszközét a munkahelyén

MTI Sajtóadatbank, 2014. január 23. 10:30

A magyarországi cégek csak nagyon kis százalékánál használhattak a munkavállalók 2013-ban saját számítógépet vagy táblagépet munkavégzési célra, a helyzet szinte egész Európában hasonló, szemben például az Egyesült Államokkal, ahol a cégek fele lehetővé teszi ezt.

Az Intel közleménye szerint ez a tendencia 2014-ben sem sokat változik. A cég felmérésből kiderül, míg a világ vállalatainak 50 százalékánál, különösen az Egyesült Államokban lehetővé teszik a saját számítógép vagy táblagép munkahelyi használatát, az európai cégek sokkal tartózkodóbbak. A közép-európai országokban átlagosan alig 12 százalékos volt tavaly ez az arány. Magyarország (18 százalék) és Csehország (14 százalék) átlagon felülinek, míg Szlovákia (9,8 százalék) és Lengyelország (7,5 százalék) átlag alattinak mondható ebből a szempontból.
 

Az összesen 728 közép-európai cég körében végzett felmérés szerint a vállalatok nem sietik el a BYOD - Bring your own device - "Használd a saját eszközöd" elnevezésű trend követését, mivel szerintük a munkavállalók tulajdonában lévő eszközök többsége még mindig nem felel meg a vállalati IT-biztonsági és felügyeleti követelményeinek. A vállalatok leginkább a céges adatvesztés és az esetleges javítások időtartama miatt aggódnak.
 

A koncepciót már támogatók mellett a BYOD szemlélet kedvező fogadtatását az Intel elsősorban a lengyelországi (19 százalék) és a csehországi (10 százalék) cégeknél regisztrálta. Ezzel szemben a szlovákiai cégek a legkonzervatívabbak, ahol a megkérdezett IT-menedzserek több mint 82 százaléka nem támogatja és a közeljövőben sem tervezi a saját eszközök alkalmazását.
 

Magyarországon a megkérdezettek 18 százaléka támogatja a saját számítógépes eszközök munkahelyi alkalmazását, ám azok aránya, akik mindezt az idén tervezik bevezetni, mindössze 6 százalék volt.
 

Az Intel közölte: a felmérésben résztvevő IT-vezetők véleménye szerint a BYOD bevezetésének a legnagyobb előnye a számítógép-beszerzési költségek csökkenésében és a munkavállalók nagyobb termelékenységében rejlik. Újabb előny, hogy maguk választhatják ki az eszközöket, illetve a munkavállalók dönthetnek arról is, miképpen egyeztetik össze a munkájukat a magánéletükkel. Ezzel párhuzamosan viszont nagyobb felelősséget várnak el tőlük a munkáltatók.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36