7. alkalommal rendezték meg DE!-T

Érdekes programok az idei Digitális Esélyegyenlőség konferencián is

Czipperer Dia, 2013. november 29. 13:41

Immáron hetedik alkalommal rendezte meg az NJSZT Digitális Esélyegyenlőség (DE!) konferenciát, melynek idei mottója "Szép új világ (?)" volt. A korábbiakhoz hasonlóan, ezúttal is érdekes program várta a nagy létszámban megjelenteket. 

November 28-án, a Danubius Hotel Gellért patinás falai között tartották meg a 7. Digitális Esélyegyenlőség konferenciát.A rendezvényt Friedler Ferenc, az NJSZT elnöke nyitotta meg, majd Bőgel György következett. 

 

Meghökkentő előrejelzéssel kezdte: 2015-ben 900 ezer profi informatikai szakember fog hiányozni az Európai Unióban, és az Egyesült Államokban sem jobb a helyzet. Mindeközben Ázsiában egyre többen érdeklődnek a számítástudomány iránt, egyes afrikai országokban pedig „intelligens községek” épülnek. Merre tart a kreatív elit a széttartó világokban, lapos vagy tüskés a Föld? A válasz a technológia, tehetség, tolerancia hármasban keresendő.

 
Sugár Mihály a digitális írástudás helyzetéről tartott előadást, Mátrix-referenciákkal.  Bíztató adatokkal alátámasztott elemzése a 2013-as Magyar Infokommunikációs Jelentésen és a MobilTárca teszten alapult.
 
Csepeli György az on- és offline terek életének jellegzetes különbségeire hívta fel a figyelmet. A szerteágazó, de végig izgalmas szociológiai elemzés hallgatósága olyan fogalmakkal ismerkedhetett meg, mint például a „netopátia” vagy a „Big Sister.”
 
Ezt követően Szabó István (Nemzeti Innovációs Hivatal, KFI Obszervatórium Főosztály) az innováció nemzetközi és hazai helyzetét vázolta fel. Előbb a fogalmat definiálta, majd statisztikákkal hitelesített összehasonlításokat végzett: a kis-, közép- és nagyvállalatok helyzetéről, K+F költésekről, startupokról.
 
Sík Zoltán Nándor az információs társadalom árnyoldalaiból mutatott be szemelvényeket. Az információtól való túlzott függésre, a Toffler-féle harmadik hullám új sebezhetőségi pontjaira, információbiztonsági problémákra, a kritikus infrastruktúrára, az információsűrűségre és a Big Data jelenségre hívta fel a figyelmet.
 
Gacsal József, az IVSZ alelnöke az IVSZ oktatásstratégiai vitájába engedett betekintést: hogyan alakul az ipar és az oktatás kapcsolata egy folyamatosan változó világban?
 
Országh Örs, a Magyar Telekom innovációs szakértője a MobilTárca pilotot ismertette. Felváltja-e a mobiltelefon a pénztárcát, mit tartogat számunkra a fizetési szokások evolúciója? A teszteredmények bíztatók, „a szolgáltatás már kezdeti funkcionalitásával is piacképes.”
 
Kürti Sándor a hátrányos helyzetűek online interaktív nyelvoktatásáról beszélt, és bemutatta a térítésmentes Tabello oktatási módszert, amelyet az eddigi tíz általános iskola mellett további százban szeretnének bevezetni.
 
A rendezvény Sós Éva és Miletics Pál okostelefonok és elektronikus egészségügy egyre szorosabb kapcsolatáról szóló előadásával zárult. Ismertették a legelterjedtebb alkalmazásokat, egy hazai esettanulmányt, a mobiltelefóniával támogatott orvos-beteg kommunikációt, felhasználói köröket.
 
Az eseményen sor került az NJSZT 2013. évi díjainak, valamint az év informatikai újságírója – Kovács Attila-díj ünnepélyes átadására is, melynek díjazottjáról már beszámoltunk
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55