Egerek és klaviatúrák dobálásával tiltakoztak ukrán informatikusok állásuk elvesztése miatt
Több száz informatikus tiltakozott hétfőn a dél-ukrajnai Mikolajiv városában munkahelye elvesztése miatt: számítógépes egereket és klaviatúrákat dobáltak szét a helyi önkormányzat épülete előtti téren.
A tüntetők követelték a lefoglalt irodai eszközök, továbbá a cég alkalmazottainak üzleti tevékenységéről szóló információkat tartalmazó dokumentumok visszaszolgáltatását. A demonstráció szervezői elmondták, hogy a cégvezetők elleni hatósági fellépés miatt mintegy félezer képzett programozó vesztette el állását.
Egy tavaly ősszel végzett felmérés szerint 2012-ben Ukrajnában az informatikai szektorban emelkedtek legdinamikusabban a munkabérek. Egy IT-vezérigazgató havi keresete átlagosan elérte a 11 ezer dollárt, azaz mintegy 2,4 millió forintot. A magasan képzett informatikai fejlesztők bére 89 százalékkal emelkedett az előző évihez képest, elérve a havi 1200 dollárt, ami csaknem 265 ezer forintnak felel meg. Az informatikusok iránt továbbra is van kereslet a munkaerőpiacon. A dinamikusan fejlődő IT-ágazatban tavaly mintegy 3 ezer betöltetlen állásba kerestek szakembereket Ukrajnában.
Szeptemberi adatok szerint az átlagkereset Ukrajnában 3227 hrivnya, azaz körülbelül 97 ezer forint.
Kapcsolódó cikkek
- Meghalt Szőr Péter, világhírű magyar informatikus
- A Prím Online egykori főmunkatársára emlékezik Vértes János
- Szoros a verseny a magyar informatikus állásokért
- Három debreceni informatikus szállhat harcba az EuroSkills-en
- WorldSkills 2013: az Európa-bajnok csapat tagja kvalifikálta magát a szakmák olimpiájára
- Informatikusok versenye áprilisban
- Tárt karokkal várják a mérnököket és informatikusokat a cégek
- Orvosinformatikai képzés indításáról állapodtak meg
- Nemzetközi szintű tananyagok az informatikus-képzéshez
- IVSZ-kampány az informatikus szakma népszerűsítésére
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.