A Tesco arcleolvasója az első lépés a tömeges megfigyeléshez
Adatvédelmi aggályokat vetnek fel a brit Tesco arcleolvasói, amelyeket benzinkútjainak pénztáraihoz tervez telepíteni, hogy felmérje vásárlói korát és nemét, majd ennek alapján "testre szabott" reklámfilmeket mutasson nekik.
A The Grocer című kiskereskedelmi magazin hétfői száma tudósított a Tesco tervéről az "okoskamerák" bevezetésére. A készülékek a kasszánál sorban állók nemét és korát fogják felismerni, hogy az épp jelenlévőknek szóló reklámokat játszhassák le az áruházlánc 450 benzinkútjánál. Az Amscreen által előállított technika azt is rögzíti, melyik napszakban kell egy adott terméket hirdetni, a kávé iránt például reggelenként nagyobb a kereslet. Az Amscreen vezetője, Simon Sugar a magazinnak elmondta, hogy a lehető legtöbb szupermarketben tervezik bevezeti az okoskamerákat, "ez pedig megváltoztatja a brit kiskereskedelmet". A Tesco hangsúlyozta, a technika korántsem új, és más kereskedők már alkalmazzák. Nem lesz semmiféle arcfelismerés, és az egyes személyeket semmilyen formában nem lehet azonosítani - magyarázta a kereskedőcég egyik szóvivője kedden.
Peter Cattel, a Tesco benzinkút-üzletágának vezetője elmondta, a leolvasók nem készítenek fényképet és nem tárolnak személyes adatokat sem. Hozzátette, vevőik számára különösen hasznos lehet, ha hely és idő szerint "testre szabhatják" a nekik közvetített hirdetéseket.
A Big Brother Watch igazgatója, Nick Pickles szerint a terv két alapvető problémát vet fel. "Az első kérdés, hogy valóban növelni kívánjuk-e a megfigyelés mértékét, melynek ma is ki vagyunk téve, hogy ezzel néhány cég még több reklámot tudjon eladni. A második: a technika nem marad változatlan, és nem mindig fogják így használni" - hangoztatta a szakember. Arra is figyelmeztetett, hogy - szerinte - hosszabb távon személyek azonosításáról van szó. Egy napon a kereskedők így pontosan tudnák követni, ki milyen boltba jár. A már létező térfigyelő kamerák tömegét lehetne erre a célra egyszerűen átalakítani.
(http://www.bigbrotherwatch.org.uk/home/2013/11/shop-door-surveillance-start.html)
Kapcsolódó cikkek
- Százmillió levelezőlistát gyűjtött össze az NSA
- A munkavállaló online viselkedése a legfőbb kockázati tényező!
- A nethasználók saját maguk teszik megfigyelhetővé magukat
- Pénzforgalmi adatokat is gyűjt az NSA
- Problémás az iPhone ujjlenyomat olvasója
- Az adatlopás megelőzése jórészt az alkalmazottakon múlik
- A belföldi kommunikációt is megfigyelte az NSA
- Amerikai szoftvercégek vizsgálata Kínában
- Alábecsülik az informatikai csalások veszélyét a magyar cégek
- AdatŐr: adatmentés távfelügyelettel
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Így hasznosíthatod újra régi laptopodat a gyerek számára
Van a családban gyerek és van egy régebbi laptopod is? Ahelyett, hogy leadnád a laptopot egy elektronikai hulladékgyűjtőbe vagy elásnád a szekrény mélyére a kacatok közé, miért nem kelted inkább új életre a közeledő gyereknap alkalmából? Egy régi vagy nemrégiben lecserélt laptop nem feltétlenül használhatatlan, ezért a tovább örökítése kiváló módja az újrahasznosításnak.
IT Fitneszteszt 2024 - idén is megmérik a régió diákjainak digitális készségeit
Idén Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna részvételével zajlik a régió nagyszabású, online digitáliskészség-felmérése, az IT Fitneszteszt. Az elsősorban az általános iskola végzős diákjait és a középiskolás korosztályt célzó felmérés nem csupán a kitöltők számára nyújt valós képet a szórakozáson túl a tanulás és más hétköznapi online feladatvégzés terén szerzett gyakorlati ismereteikről, eredményeinek összesítése tanáraik, illetve a szakpolitikusok munkáját is segítheti azáltal, hogy fény derül erősségeikre és a fejlesztendő területekre egyaránt.
A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.