Magyarország legjobb programozója kerestetik
Az NNG navigációs szoftvercég idén először hirdeti meg saját programozó versenyét, amelyre a C++ programnyelvet ismerő informatikus diákok és tapasztalt szakemberek jelentkezését várja. A verseny fődíja részvétel a barcelonai Mobile World Congress konferencián.
Az NNG versenye a C++ Grand Prix lehetőséget teremt arra, hogy a résztvevő informatikus hallgatók és tapasztalt szakemberek felismerjék és fejlesszék készségeiket, valamint olyan kihívásokkal találkozzanak, amellyel bizonyíthatják, hogy joggal emlegetik őket a szakma legjobbjai között.
A verseny feladatait az NNG legkiválóbb, a szakmában komoly tudással rendelkező programozói állították össze, amely garantálja, hogy a jelentkező csapatok ismereteikhez méltó feladatokkal találkozzanak a Grand Prix során.
Háromfős csapatok nevezését várják október 28-ig. Az online C++ programozási és probléma-megoldási feladatok sikeres megoldását követően a szakmai zsűri választja ki azokat a legeredményesebb csapatokat, akik részt vehetnek a decemberi döntőben.
A végső megmérettetés az NNG székházában, a 2012-es év irodájában lesz. A verseny fődíjas csapata a világ egyik legjelentősebb mobil programozói konferenciáján, a barcelonai Mobile World Congressen vehet részt.
A C++ Grand Prix-re a hivatalos oldalon keresztül lehet jelentkezni.
Kapcsolódó cikkek
- Szabadfogású Számítógépverseny tizenkilenc év alattiaknak
- Láncreakció: tudományos verseny középiskolásoknak
- Appra magyar! néven alkalmazásfejlesztő kampányt indít az IVSZ
- Kreatív számítógépes alkotásokat várnak a 19 év alatti fiataloktól
- Magyar diák sikere az ISEF nemzetközi tudományos és innovációs versenyen
- Iskolák közötti informatikaverseny Újbudán
- Keresik Magyarország legtehetségesebb informatika szakos hallgatóit
- iOS-es mobilalkalmazás-fejlesztői képzést indít a HWSW
- Az ELTE csapata nyerte a BeeSmarter 24 órás Mobil Programozó Csapatversenyt
- BeeSmarter – 24 órás Mobil Programozó Csapatverseny
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Bevállalós ötletekkel versenyeznek a Megoldások a holnapért döntősei
Kiválasztották a legjobb nyolc csapatot a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A jövő oktatása, a fenntarthatóság és a közösségfejlesztés iránt elkötelezett fiatalok megkezdhetik a felkészülést a döntőre. A következő hetekben a csapatok elképzelésük prototípusát alkothatják meg és tesztelhetik működését a mentorok közreműködésével. A diákok a szakértők segítségével készülnek a végső, májusi megmérettetésre, ahol a három legjobb csapat összesen 6 millió forint összértékű Samsung készülékkel bővítheti egyéni és oktatási intézménye eszközparkját.
Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei
Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.
Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei
A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.
Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH
Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.