Amerikában a szöveges üzenetek hódítanak az ezüstkorosztálynál
Egy új felmérés szerint a tengerentúli nagyszülők leginkább pötyögni szeretik a telefonjukat, hogy unokáikkal tartsák a kapcsolatot.
A Statista felmérése mutat rá a generációk közötti különbségekre a mobiltelefon-használat terén. Míg a fiatalok számára természetes mondjuk egy videóchat, vagy egyéb virtuális kapcsolattartás, addig az idősebb korosztály inkább csak szöveges üzeneteket küld és fogad, a videóchatet mindössze 3%-uk használja.
Bár az idősebb, 65 év feletti korosztály jelentős elmaradásban van a fiatalabb korosztálytól, ha külön vizsgáljuk őket (lásd az ábrán), látszik, hogy a mobiltelefon-használat esetében az alapvető hívás funkció mellett a szöveges üzeneteket kedvelik leginkább. Bár, a fiatalok körében is még mindig ez tűnik a legnépszerűbb funkciónak, emellett számos más dologra is használják a ma már leginkább okoskészülékeket.
Érdekes látni az eredményeket, hogy akadnak néhányan az idősebbek közül, akik kíváncsiak, szeretnék megismerni az új, fiatalok által kedvelt lehetőségeket. A megkérdezettek 8%-a például szokott zenét hallgatni telefonján, és még ennél több azok száma (14%), akik valamilyen alkalmazást is letöltenek készülékükre. 19 %-uk pedig internetezni is szokott, többségük (17%) pedig e-mailt is küld telefonjáról.
Forrás: Mashable.com
Kapcsolódó cikkek
- Kik használnak mobilinternetet hazánkban?
- Majd minden negyedik ember választja inkább a mobilját, mint a szexet
- A magyarok félnek, hogy megfigyelik őket
- Hazai ERP-felmérést készít az XAPT
- 9 millió eladott iPhone a kezdőhétvégén
- Megfizethető árú alapmodellek a Nokiától – 108 és 108 Dual SIM
- Yahoo: 800 millió aktív felhasználó
- Cisco: igény van az átfogóbb kommunikációs megoldásokra
- Vezetés közben is a telefont nyomkodjuk
- Nokia 515 – klasszikus mobiltelefon prémium kivitelben
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az ABB tovább bővíti energetikai portfólióját
Az ABB bejelentette, hogy megállapodást írt alá a Siemens Kínában működő szerelvény részlegének felvásárlásáról. Az akvizíció bővíti az ABB piaci jelenlétét, és kiegészíti regionális ügyfélkínálatát az okosépületek piaci szegmensében.
A Lufthansa Systems Hungária második alkalommal nyerte el a „Megbízható Munkaadó” díjat
A Lufthansa Systems Hungária sorozatban második alkalommal nyerte el a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) által, pályázat útján odaítélt „Megbízható Munkaadó” díjat. A kitüntető címmel azokat a cégeket ismerik el, amelyek kiemelkedő vállalati kultúrájuknak köszönhetően példamutató módon gondoskodnak kollégáik munka- és életkörülményeiről. A „Megbízható Munkaadó” díjat a szakmai zsűri az idei évtől 3 évre ítéli oda a sikeres pályázók részére.
Ipari hulladékáramból kulcsfontosságú ipari nyersanyag
A gumi-, a kerámia- , az üveg- és a kozmetikai iparban nélkülözhetetlen cink-oxid (ZnO) zöld előállításának arányát kívánja növelni az EIT InnoEnergy azzal, hogy befektet a forradalmian új technológiát kifejlesztő lettországi vállalatba, a Catalyco-ba.
A Dürer Park új irodáihoz a Siemens biztosítja az energiaelosztást
Budapest egyik legnagyobb lakóingatlan- és irodaház-fejlesztése zajlik a Városliget közvetlen szomszédságában. A Dürer Park projekt keretében a XIV. kerületi Ajtósi Dürer sor melletti 3,7 hektáros terület újul meg teljesen.