Óvodások kommunikációs eszközhasználatát vizsgáló dolgozatot díjazott a Magyar Telekom
Még ha a berendezések pontos használatával nincsenek is tökéletesen tisztában az óvodások, összességében mégis jól tudják, az új kommunikációs eszközök közül melyik mire való – derül ki Csizmadia Csilla, az SZTE kommunikáció szakos hallgatójának szakdolgozatából, amely szerdán elnyerte a Magyar Telekom nívódíját.
A válaszokból kiderül, a szülőkben komoly a bizonytalanság, hogyan neveljék gyermekeiket az új kommunikációs eszközök vonatkozásában. A felnőttek nagy része engedi, hogy gyermekük önállóan használja ezeket, függetlenül attól, hogy a kicsik ténylegesen tisztában vannak-e a berendezés működésével.
A gyerekek és szülők válaszait összevetve kitűnik, az óvodások saját bevallásuk szerint többet használják az infokommunikációs eszközöket, mint ahogy azt a felnőttek gondolták. Ezek az eszközök az óvodások mindennapi életének részévé váltak. Az életkori sajátosságokból fakadóan a gyerekek számára e berendezések legfontosabb alkalmazási területe a játék, de szeretnek így zenét hallgatni vagy mesét nézni is.
A kutatásba bevont szülők az óvodai eszközhasználatot inkább elutasítják, mint támogatják, pedig a dolgozatban bemutatott hazai és nemzetközi példák alapján a megismerés folyamatának intézményesítése előnyökkel járhat. Az infokommunikációs eszközök óvodai alkalmazása segíthet a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket érintő "digitális szakadék" csökkentésében.
Csizmadia Csilla elmondta, a dolgozat befejezése után óvodapedagógusok körében végzett kutatást, ennek alapján az óvónők is ellentmondásosan viszonyulnak az új kommunikációs eszközök alkalmazásához a nevelés során: általánosságban támogatják, saját csoportjukban azonban nem szívesen vezetnék be.
Kapcsolódó cikkek
- Okostelefonozni tudnak, cipőfűzőt kötni nem
- Elutasítja a brit tervet az internetes tartalmak szűrésére az EBESZ illetékese
- A britek törvényben korlátoznák gyerekekkel kapcsolatos tiltott tartalmak elérését
- Megkezdődött a netes gyermekbarát tartalmak közötti verseny
- Internet Hotline-nal kapcsolatos sátorral is várja a gyerekeket az NMHH a Városligetben
- Társadalmi együttműködést kezdeményez a Médiatanács a gyermekbarát internetért
- Csaknem ötven ország szövetkezik a gyerekek internetes szexuális zaklatása ellen
- Az NMHH elnöke önálló internetes gyermekvédelmi törvényt javasol
- NMHH: egy év alatt csaknem másfélezer bejelentés érkezett az Internet Hotline-ra
- Ajándék digitális újság-előfizetés új hűséget vállaló T-előfizetőknek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben.
100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást
Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.
Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján
A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.
Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!
Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.