Bing kereső a Firefox 4-ben

Milkovits Gábor, 2010. október 10. 17:18

A Mozilla a Google és a Yahoo mellett a Microsoft Bing integrált keresőjét is előre telepíti majd a Firefox 4 böngészőbe, ami igencsak meglepő, tekintve a két cég közötti rivalizálást  a böngészőpiacon.

A Bing bővítményként eddig is integrálható volt a Firefox-ba, ehhez azonban először telepíteni kell hozzá a megfelelő kiegészítőt. A Firefox 4-ben továbbra is a Google jelenik majd meg alapbeállított integrált keresőként, ám egy kattintással át lehet majd váltani a Bing-re is. A Mozilla közleményében azzal indokolta a lépést, hogy a felhasználói visszajelzések és saját tesztjeik alapján a Bing, ellentétben a korábbi Microsoft keresőkkel, hasznos segítséget nyújt az interneten kutakodóknak.

A valódi ok elemzők szerint az lehet, hogy a Bing mostanra már valóban szert tett egyfajta népszerűségre, a Mozilla pedig a hamarosan megjelenő Internet Explorer 9-ben veszélyes versenytársat lát, amelytől nemigen szeretne elmaradni a kínált funkciók terén. A Bing behozatalán kívül egyébként más változás is lesz a Firefox 4-ben az előre integrált keresők terén: az Answers.com és a Creative Commons is kihullnak a sorból, a Wikipédia pedig felkerül a választhatók listájára.