Mégsem tűnik el az XP június 30-ával?

Kiss Ádám Zoltán, 2008. április 25. 07:48

Steve Ballmer nyilatkozatban erősítette meg, hogy a Microsoft nem feltétlenül ragaszkodik a Windows XP két hónappal későbbre kitűzött hivatalos nyugdíjazásához.

A Microsoft ma is érvényben levő hivatalos ütemterve szerint a vállalat június 30-tól nem kínálna új XP példányokat, a szoftver mai szinten történő támogatása 2009 áprilisáig tartana, majd 2014-ig korlátozott támogatást biztosítanának. Ballmer azonban kijelentette, hogy az előzetes tervekhez képest puhult a vállalat álláspontja, nem feltétlenül ragaszkodnak a népszerű operációs rendszer nyugdíjazásához, amennyiben a vásárlói visszajelzések mást mutatnak. Szerinte ez eddig nem történt meg, de a dátum közeledte milliókat érinthet, így lehetséges, hogy júniusban felpörögnek az események. Ez pedig érintheti a két támogatási időszakaszt is, illetve azok kitolódását vetíti előre.

Ballmer szerint az már eldőlt, hogy az XP tulajdonképpen tovább él majd, mint előretelepített operációs rendszer az úgynevezett ultra-alacsonyárú kategóriában, mivel ezek a gépek jellemzően lassabb, kisebb kapacitású hardverrel rendelkeznek. A felhasználók igényei pedig sokféleképpen értelmezhetők. Ballmer szerint a vásárlók a Vistát kedvelik, ám a jelek szerint ez inkább az új gépek vásárlásakor igaz, ahol szinte ugyanazon árért választhatnak a Vista és az XP között, így logikus módon általában az újabb operációs rendszert választják.