13 ezer IPTV felhasználó a Magyar Telekomnál

Kovács Attila, 2008. január 17. 06:55

A Magyar Telekom (MT) 2006 végén befejezett IPTV projektjének tapasztalatairól beszélve, Tüdős András, a MT szélessávú szolgáltatások osztályának vezetője a vállalatnál jelenleg folyó IPTV fejlesztésekről is tájékoztatott.

A szakember a KPMG-ben január 16-án tartott előadásában kitért rá, hogy a kereskedelmi szolgáltatás 13 hónappal ezelőtti megkezdése után, 2008. január közepén már 13 ezer IPTV-előfizetőt tartanak nyilván, és naponta 100-150 új bekötést regisztrálnak. Az előfizetőszám felfutását több lehetőség is segíti: a szolgáltatás egy hónapon át ingyenesen kipróbálható, a csatornák száma jelentősen (50 és 70 között) növekedett.

A jelenleg több kisebb csoportban, többszintű projektek formájában folyó fejlesztési munkák egyik fő célja a nagy felbontású IPTV szolgáltatás, magyar nyelvű nagy felbontású tartalommal. Ugyanakkor a folyamat- és hálózati minőség is a most folyó továbbfejlesztések fókuszterülete. Tüdős elmondta, ma már 50-60 hazai városban képesek IPTV szolgáltatást kínálni. Bár a háztartásokon belül jelenleg csak vezetékes kapcsolattal képesek a szolgáltatást nyújtani, vizsgálják a vezeték nélküli változat bevezethetőségének lehetőségeit, feltételeit. A folyamatban lévő fejlesztésekről szólva, a MT szakembere megemlítette, hogy HotelTV témában Debrecenben egy szállodában már élő pilot folyik. További munkák között említette a "digitális otthon" megvalósítása témában "HDTV pilot over VDSL2" hálózati fejlesztések támogatását, rádióadók webes felületen való megjelenítését, egy TV Home portál kialakításának munkálatait. Külön is kitért az Óbudán most induló, az ottani kábeltévé hálózaton IPTV szolgáltatást célzó fejlesztés tesztüzemére. Speciális technikával (DOCSIS 3.0) igen nagy sávszélességeket (max. 300 Mbps) céloznak meg, hiszen céljuk az MT Kábel mintegy 300 ezer kábeltévés háztartásának majd nagyfelbontású tévészolgáltatást kínálni.

A Magyar Telekom IPTV projektje nem áll meg az ország határainál. Montenegróban az MT fejlesztése nyomán 2007 decemberében elindult a kereskedelmi szolgáltatás, mára a hatszáz bekötött felhasználó mellett 6000 IPTV szolgáltatási megrendelést regisztráltak. Makedóniában s bevezetik az itthon kifejlesztettel azonos IPTV szolgáltatást.