Az OTP az Active Vision-t választotta

Kovács Attila, 2006. december 28. 12:43
A Magyar Telekom után decemberben az OTP Bank döntött úgy, hogy a jövőben él az Active Vision Kft. által felkínált lehetőséggel és a Siwwwwa-val kapcsolatos feladatokra közvetlenül az Active Vision-nel szerződik. A Siwwwa közepes- és nagyvállalatok számára fejlesztett intranetes, extranetes és internetes környezetben egyaránt használható, platform-független tartalomkezelő programrendszer ( ECMS).
„A SIWWWA már több mint öt éve szolgálja ki az OTP Bankcsoport oldalait. A fél évtized alatt rendszerünk mindig képes volt arra, hogy megfeleljen a legmagasabb szakmai és biztonsági elvárásoknak. A közvetlen kapcsolat lehetősége számomra azt jelenti, hogy az Active Vision rugalmasan, gyorsan és megbízhatóan reagálhat az ügyfelek igényeire és megfogalmazott üzleti céljaikra. Alkalmazásaink sikere mostantól kizárólag rajtunk múlik” – mondta Kovach Anton, az Active Vision kutatási és fejlesztési igazgatója.

Az Active Vision kínálta Siwwwa a névadó hindu istenhez hasonlóan söpri el az elavult tartalomkezelő szokásokat, majd „sok kezével” összeszedi a szétszórt és kusza tartalmakat, hogy aztán központosított és szabályozott rendszerben kezelje.

Nemrég elérhetővé vált a Siwwwa legújabb, 3.11-es verziója. Ennek főbb jellemzői:

Kényelmes táblázatszerkesztés az összes kijelölt cella csoportos és gyors módosítása,
Bővült az "egy-klikknyire" lévő funkciók listája
- arculati kézikönyvnek megfelelő azonnali formázás
- beszúrás (hivatkozások, táblázatok, listák, dobozok)
- kijelölés (paragrafusok, listák, dobozok és táblázatok)
Dokumentum-navigációs sáv, hogy mindig tudjuk, hogy dokumentumon belül hol vagyunk és ezen a helyen milyen műveleteket tudunk elvégezni
Automatikus konverterek
- listából paragrafus
- paragrafusból lista
- paragrafus széttörése újsoroknál
- paragrafusok egyesítése újsorokkal
Még gyorsabb keresés és csere a dokumentumon belül
XML forrás megtekintése és szerkesztése
További szűrők és gyors keresés az oldalak, a képek és a csatolmányok listában
Még gyorsabb szelekció.

Nagyobb Siwwwa felhasználók: OTP Bank, Magyar Telekom, Erste Bank, OTP Travel, BÉT, OTP Garancia, Allianz, Groupama, ING, Rába, Merkantil Bank, OTP Alapkezelő, OTP Pénztárak.

Az ActiveVision Kft 1999 óta meghatározó szereplő a nagyvállalati tartalomkezelő rendszerek, webes informatikai megoldások piacán. 2006 nyarától az ActiveVision - kilépve a kizárólagos forgalmazói keret, szerzői, beszállítói, kutatási-termékfejlesztési szerepköréből - önálló arccal lép fel a piacon. Legismertebb termékei a Siwwwa és a BlondXML.