Graphisoft, I-IX. hó: növekvő árbevétel mellett veszteség

MTI Sajtóadatbank, 2005. november 11. 09:39
A Graphisoft SE az idén az első kilenc hónapban 129 ezer euró nettó veszteséget szenvedett el, szemben az egy évvel korábbi 2,573 millió eurós nyereséggel, miközben a harmadik negyedévet 2005-ben 317 ezer eurós nyereséggel zárta, ez egy évvel korábban 669 ezer euró volt - hozta nyilvánosságra csütörtökön a társaság.
A konszolidált, nem auditált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti tőzsdei eredménykimutatás szerint a csoport értékesítésből származó árbevétele a III. negyedévben 6,195 millió, a háromnegyed évben 18,963 millió euró volt, 15,6, illetve 16,6
százalékkal több, mint az előző év azonos időszakaiban.

A cég a várakozásoktól elmaradó eredményt azzal magyarázza, hogy a folytatódó tevékenységek nettó 2,6 millió eurós nyereségének hatását kioltotta a befejezett létesítménygazdálkodás 2,7 millió eurós vesztesége.

Az értékesítés bruttó fedezete az év első kilenc hónapjában 16,757 millió eurót ért el, a fedezeti hányad 88,4 százalékra csökkent a bázisidőszaki 90,6 százalékról. A csökkenést a társaság a szolgáltatás irányába történő elmozdulással magyarázza.

Az üzemi költségek 14,829 millió eurót tettek ki, ami a bázishoz képest 13,1 százalékos növekedés.

A Graphisoft üzemi nyeresége 18,9 százalékkal 1,928 millió euróra javult az év első háromnegyedévében.

A harmadik negyedév végén az egy részvényre jutó veszteség 0,01 euró volt, szemben a bázis 0,26 eurós nyereségével.

A Graphisoft jegyzett tőkéje 213 ezer euró, a saját tőke értéke 44,112 millió euró volt szeptember végén, míg egy évvel korábban 42,756 millió euró.

A Graphisoft november 8-án rendkívüli közgyűlést tartott, amely elfogadta a társaság székhelyének áthelyezését Amszterdamból Budapestre.

A társaság részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek, szerdai záró áruk 1665 forint volt. Az értékpapír elmúlt 12 havi legmagasabb ára 1801 forint, a legalacsonyabb ára 1265 forint volt.