Megerősítették a bécsi reptér biztonsági rendszerét

forrás: Prím Online, 2023. november 6. 16:03

Korszerűsítették a bécsi repülőtér biztonsági rendszerét. Ennek keretében új felügyeleti rendszert kapott a biztonsági zónákat kezelő irányítóközpont. Ez a központ több mint 40 épület 1800-nál is több hozzáférési pontját (például ajtókat vagy zárakat) és összesen 2700 kamerát, valamint 1300 beléptetőpontot menedzsel. De itt naplózzák például azt is, ha őrizetlenül hagynak egy poggyászt, majd elindítják a megfelelő eljárást.

 

Speciális biztonsági megoldások

 

A most kiépített speciális megoldások közé tartozik, hogy a reptér 3-as terminálján az utazóközönségnek úgy tűnhet, mintha az ajtók varázsütésre nyílnának, és vezetnék őket egyenesen a járatukhoz. Ezt egy, a járatok menetrendjével, a repülési tervekkel és a beszállókapuk kiosztásával összehangolt ajtóvezérlő rendszer teszi lehetővé, ami képes gyorsan reagálni a változtatásokra is.

 

A repülőterek utasoktól elzárt, fokozottan védett területeit szigorú videós felügyeleti rendszerekkel, valamint kétfaktoros hitelesítéssel ellenőrzik: a dolgozói igazolvány mellett biometrikus azonosítást alkalmaznak. Ehhez a Siemens SiPalm tenyérvéna-szkennerét használják, ez a módszer ugyanis jóval kisebb hibaszázalékkal működik, mint az ujjlenyomat-azonosítás, és kényelmesebb, mint a hasonlóan megbízható íriszszkenner.

 

 

Magasabb tűzvédelem

 

A projekt során a felügyeleti rendszert szorosabban összekapcsolták a tűzjelző központokkal is. Jelzésük esetén a repülőtér érintett területén azonnal aktiválódnak a kamerák, hogy a biztonsági központból megtehessék a szükséges lépéseket, például szükség esetén ki tudják nyitni a vészkijáratokat, még akkor is, ha egyes elektronikai rendszerek meghibásodtak.

 

A bécsi reptéren úgy végezték el a biztonsági rendszerek frissítését, hogy az nem befolyásolta a havonta 3 millió utast fogadó légikikötő zavartalan működését.

 

 

Repülőtereken világszerte

 

A Siemens már több mint 20 éve a bécsi repülőtér projektpartnere. A vállalat megoldásai nemzetközi szinten is számos reptér mindennapi működését teszik lehetővé. A Siemens biztonságtechnikai megoldásait használják például olyan reptereken, mint a zürichi, a cataniai vagy a New York-i LaGuardia.