Amikor 3 nagy márka összefog és együtt szórakoztat

forrás: Prím Online, 2023. október 7. 15:44

Ez akár egy vicc is lehetne, pedig nem az, de a végeredmény garantáltan vicces! A KMH és a Magyar Telekom közös gyártású, az Index.hu Youtube csatornáján futó Marsra magyar! című katasztrófa dokukomédia második etapjában több márka is feltűnik és együtt szórakoztatja a közönséget.

Szeptember 18-án folytatódott a katasztrófák sorozata, a Marsra magyar!, amelynek nem titkolt célja, hogy kínosabbnál kínosabb helyzeteken keresztül jóleső borzongással töltse el a nézőket, kirántva őket ezzel a hétköznapok terhei alól. A történet középpontjában egy csőd szélén egyensúlyozó magyar kisvállalkozás, a Hajnal-Vasad Kft. áll, amely megbízást kap a NASA-tól egy marsi kolonizációs projekt megvalósításához. Az első etap részei aszteroidaként tűntek fel a magyar filmgyártás egén, és csapódtak egyenesen a nézők szívének közepébe. Sőt a sorozat karakterei a Marsra magyar! univerzum kiterjesztéseként egy-egy villanás erejéig azóta betörtek a reklámblokkokba is, hiszen 2023-ban a Marsra magyar! szereplői mutatják be azt a több mint 80 telekomos jóságot, amelyek az ügyfelek segítségére vannak a mindennapokban. 

 

 

A nyári szünet okozta űrt hat vadonatúj epizód hegeszti be, amelyek mind látványban, mind szürrealitásban, mind pedig poénokban rátesznek egy lapáttal a korábbi részekre. És ha egy üzlet beindul, az jellemzően magával sodor mindent. Így történt, hogy a világ legnagyobb elektronikai termékeket gyártó márkáját, a Samsung Electronicsot és Magyarország egyik legnagyobb szereléstechnikai termékeket forgalmazó vállalatát, a Würth Szereléstechnika Kft.-t is magukkal ragadták Vass Mariék, és támogatóként beszálltak a sorozatba. 

 

Ahogy Kovács András Péter, a Magyar Telekom szegmens kommunikációs vezetője fogalmaz: „Nem csak a csillagok szerencsés együttállása ez a hármas együttműködés, tudatosan kerestük az olyan márkákat, amelyek beleillenek a sorozat univerzumába. A digitalizációval, az élvonalbeli eszközökkel és partnerekkel még a Mars megcélzása sem tűnik lehetetlen küldetésnek. Egy olyan éra hajnalához érkeztünk, ahol a márkák már képesek összefogni a nézők szórakoztatásáért, nagy öröm számomra, hogy a Samsunggal és a Würth Kft.-vel együtt úttörői lehetünk ennek az új korszaknak.” 

 

A Marsra magyar! jelenetei nagyrészt két helyszínen játszódnak, az irodatérben, ahol a szellemi munkát gyakran nem végző dolgozók tevékenykednek, és a gyár részen, ami a hegesztők birodalma. A Samsung eszközei mindkét helyszín szerves részét képezik, a céges eszközpark nagy részét a márka biztosította a szereplőknek. 

 

 

„Azért fejlesztjük folyamatosan az eszközeinket, hogy általuk az emberek olyan dolgokat is véghez vihessenek, amit korábban nem tudtak. Ha a Marsra még nem is juttatjuk el az embereket, de Vass Mariék mindenki számára átélhetővé teszik, mennyi mindenre lehetnek képesek egy-egy Samsung eszköz segítségével” – mondta el Kunos Balázs, a Samsung Magyarország alelnöke. 

 

A Hajnal-Vasad Kft. hivatalos munkaeszközbeszállítója a Würth Kft. A sorozat történetét ismerve ez az egyetlen beszerzés, amivel a hőseink nem nyúltak mellé, hiszen a Würth megbízható szereléstechnikai eszközei még a lehetetlen küldetések alatt sem hagyják cserben Maró Sanyiékat. 

 

„Soha nem készült még Magyarországon olyan sorozat, ami ennyire humorosan mutatja be egyik fő célközönségünk munkaeszközeinek használatát a mindennapokban. Nem volt kérdés, hogy beszállunk partnerként a Marsra magyar! sorozatba, nehogy a professzionális szerszámok hiánya miatt ne sikerüljön a Hajnal-Vasad Kft. Mars expedíciója” – tette hozzá Kovács Ferenc, a Würth Szereléstechnika Kft. márka és kommunikációs vezetője. 

 

A három márka együttműködésének eredménye hétről-hétre megtekinthető az Index.hu Youtube-csatornáján, a siketek és nagyothallók számára akadálymentesítve, feliratozva is.