Hazánkban is egyre több orvos munkáját segíti a mesterséges intelligencia

forrás: Prím Online, 2023. július 31. 19:34

Vastagbélszűrés okoskapszulával, bőrgyógyász applikáció, beszédhang alapján azonosított mentális betegségek – csupán néhány olyan megoldás, amely már hazánkban is elérhető vagy éppen magyar kutatók munkáját dicséri, és a mesterséges intelligencia támogatásával változtatja meg mindazt, amit eddig az orvosi gyakorlatról gondoltunk. 

Az MI-alapú megoldások nem csak enyhíthetik az orvoshiányt, de olyan népbetegségek korai felismerését vagy akár előrejelzését is lehetővé teszik, mint a béldaganatok vagy rosszindulatú bőrelváltozások. A mesterséges intelligencia, a robotika és a nanotechnológia hármasa a szemünk előtt forradalmasítja az orvostudományt és új távlatokat nyit a diagnosztikában – véli Prof. Dr. Madácsy László, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság Endoszkópos Szekciójának Elnöke és a Mesterséges Intelligencia Munkcsoportjának vezetője. 

 

Előrejelzések szerint a mesterséges intelligenciát alkalmazó egészségügyi megoldások piaca az évtized végére közel 188 milliárd dolláros szegmenssé nő, ami majd 1000-szeres növekedést jelentene napjainkhoz képest. Ebből a megdöbbentő növekedési tempóból is látszik, hogy egy hatalmas orvostechnológiai ugrás szemtanúi vagyunk, mely első körben a képalkotó diagnosztika és a radiológia területét forradalmasítja. De pontosan miben segít az MI? „A mesterséges intelligencia jelenleg még nem képes arra, hogy orvosi döntéseket hozzon, viszont alkalmazásával több egészségügyi adatot tudunk elemezni, ráadásul pontosabban: a tapasztalatok szerint 600-700%-kal gyorsabban tudunk megnézni egy-egy vizsgálati anyagot a gépi asszisztenseink segítségével, ráadásul 20-30%-kal nő a szenzitivitás is, vagyis kisebb elváltozásokat is biztosabban tudunk érzékelni és azonosítani. Rendkívül hatékony eszköz tehát a döntéstámogatásban és pontosan látjuk az esetek sürgősségét, azt, hogy ki igényel akár azonnali, életmentő ellátást” – mondja Prof. Dr. Madácsy László, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság Mesterséges Intelligencia Szekciójának vezetője, Endo-Kapszula Magánorvosi Centrum vezetője.

 

 

Minél jobban kiaknázzuk az MI-t, annál több életet menthetünk

 

Mesterséges intelligencia-alapú megoldásokat már hazánkban is alkalmaznak és fejlesztenek, így például mindenki által hozzáférhető az az applikáció, melybe fel tudjuk tölteni az anyajegyekről, bőrelváltozásról készült fotóinkat, a rendszer pedig 700-féle betegséget képes ez alapján azonosítani, javasol vény nélkül kapható készítményeket vagy szakorvoshoz küld minket. Tesztelési fázisban van az a magyar hangelemző szoftver, mely a beszédben jelen lévő markerek elemzésével felismeri, ha az alany depresszióban szenved, de irányulnak fejlesztések például a sportolói teljesítmény előrejelzésére is. Persze globálisan számos forradalmi innovációt használnak napi szinten, elég csak a Da Vinci robotsebészeti eszközre gondolni (mely Magyarországon is végzett már epeműtétet), és azon kívül, hogy a gépek a szakellátás terültére is beszivárognak majd, a prediktív analitika területén várhatók hatalmas áttörések, melyek lehetővé teszik bizonyos betegségek kialakulásának prognosztizálását és megelőző beavatkozások elvégzését, a szinte egyénre szabott kezelést.

 

Betegek tömegeinek életét változtatják meg a testen hordható eszközök, MI-funkciókkal ellátott okosórák és vércukormérő készülékek, melyek egy friss kutatás szerint nagyjából 300 000 életet mentenek meg évente és 50 milliárd eurót takarítanak meg az egészségügynek Európa-szerte. Népbetegséggé váltak az emésztőrendszeri daganatok, ezek diagnosztizálásában és korai kezelésében nyitott új korszakot a robotikailag vezérelt, mágnesesen irányított kapszula-endoszkópia. Ez a technológia, melyet már néhány nyugat-európai egyetemi klinikán alkalmaznak, és itthon az Endo-Kapszula Magánorvosi Centrumban lehet elérni, lehetővé teszi a teljes tápcsatorna precíziós feltérképezését és az esetleges elváltozások gyorsabb felismerését, bizonyos modulok pedig akár a szövettani mintavételt is helyettesíthetik. Az MI bevonása a tapasztalatok szerint 99%-os hatékonysággal képes azonosítani a daganatos területeket, szemben a szakorvosok 70-80%-os arányával – vagyis ezen a területen igazán eredményes a gép és az ember együttműködése.

 

 

Megelőzés: ne a kellemetlen szűrés miatt maradjon diagnosztizálatlan a daganat

 

Utóbbi fejlesztés azért is komoly előrelépés, mert Európa-szerte komoly egészségügyi problémát jelent a béldaganatos esetek szaporodása. Különösen a vastagbélrák vált népbetegséggé, és az egyre fiatalabb korosztályt érintő elváltozás Magyarországon kiemelkedően sok áldozatot szed, évente körülbelül 5000 ember veszti életét emiatt. A szűrés és a korai diagnózis ezért kulcsfontosságú, amit ebben az esetben megnehezít az, hogy a hagyományos, tükrözéses módszer rendkívül kellemetlen. 

 

„Az Egyesült Királyságban, ahol a kapszulás és a CT-vel végzett virtuális colonográfia alapú  vastagbélszűrés egy speciális szűrőprogramban ingyenesen érhető el, ott egyértelműen az a tapasztalat, hogy míg a hagyományos endoszkópos kolonoszkópiás vizsgálatra az emberek 25%-a megy el (alacsony adherencia), a nem invazív szűrő diagnosztikai lehetőséggel már a veszélyeztetett lakosság 40-50% élne. Ez nagyon fontos eredmény, mely világosan megmutatja, hány életet plusz lehetne így megmenteni” – teszi hozzá Prof. Dr. Madácsy László, aki egyben a hazánkban egyedülálló vizsgálatot végző Endo-Kapszula Magánorvosi Centrum vezetője. 

 

Az eljárás során a páciens egy átlagos méretű kapszulát nyel le, melyet a mágneses erő kihasználásával egy robotkar juttat el az emésztőcsatorna azon pontjáig, ahonnan már a bélrendszer természetes mozgása viszi végig az emésztőcsatornán. Mindez csupán néhány órát vesz igénybe, a vizsgálat alatt ugyanakkor akár 50 000 felvétel is készül a diagnózisra váró páciensről, amely egy megközelítőleg 6-8 órás, részletes és hozzáértő elemzést kívánó leletanyagot eredményez. Miközben egy tapasztalt orvos számára a felvételek átnézése nagyjából 1,5 órás munka lenne, az MI bevonásával ez 20 percre rövidül, mivel az algoritmus kiszűri a negatív képeket, a szakemberek pedig csak a gyanús elváltozásokat vizsgálják. „A daganatos megbetegedéseknél kulcstényező a korai felismerés, de már azt is tudjuk, hogy a mentális felkészülés és állapot is nagyban hozzájárulhat a rák leküzdéséhez. A mesterséges intelligencia használatának fontos előnye, hogy az orvosoknak a páciensút teljes hosszában több idejük marad arra, hogy valóban a beteggel foglalkozzanak, így részletesebb tájékoztatást és személyre szabottabb ellátást tudjanak nyújtani a gyógyulás érdekében” – mondja Prof. Dr. Madácsy László.