Ma van a programozók védőszentjének ünnepe

forrás: Prím Online, 2018. április 4. 15:40

Tudta, hogy a programozóknak és fejlesztőknek van védőszentje? Szent Izidornak hívják, és április 4-én ünnepeljük.

Az NNG tavaly először az emléknap apropójából egy vállalati rendezvényt is szervezett, melynek középpontjába a kollégák, valamint a munkáltatói márka került. A 2017-es videóból kiderül hogyan, a dolgozók maguk mesélik el, mit jelent számukra ez a nap, és milyen programokkal készült a vállalat számukra. 

 

A rendezvénnyel az NNG idén ismét fel szeretné hívni a figyelmet a programozó szakma szépségeire, ezzel is közelebb hozván az iparágat a nagyközönséghez. 

 

A tavalyi rendezvény egy vicces, szerethető, a célcsoportra nagymértékben rezonáló kampány formájában valósult meg, a vállalat így igyekezett kedveskedni kollégáinak, valamint megszólítani a potenciális munkavállalókat.  A visszajelzések alapján az elmúlt évek egyik legjobb NNG-s rendezvénye és tematikus napja lett az esemény, mely még belső kommunikációs díjat is kapott.

 

A tavalyi rendezvényhez hasonlóan a vállalat idén is vendégelőadóval kedveskedik a kollégáknak a további belsős programok mellett. Jason Turner, a C++ és a cross-platform könyvtárak szakértője és a ChaiScript társ-feltalálója érkezik, hogy bemutassa szakterülete legfrissebb innovációit és hasznos tudással vértezze fel a részvevőket. Az NNG-s dolgozók meghívhatják az előadásra az IT területén dolgozó barátaikat, ismerőseiket, hogy meghallgathassák ők is a neves külföldi előadót. A kollégák emellett arra is lehetőséget kapnak, hogy egy külön erre az alkalomra biztosított mennyiségből megvendégeljék nap közben nem az NNG-nél dolgozó programozó barátaikat egy nekik rendelt pizzával. 

 

Az NNG büszke kollégáira, akiknek mindennapi munkája teszi lehetővé, hogy globális sikereket érjen el. A rendezvénnyel elsősorban tehát nekik kedveskedik, de a vállalat reméli azt is, hogy idővel egyre több cég csatlakozik majd a tradícióhoz, így ünnepelve a hazai programozókat, fejlesztőket.