Kutatók Éjszakája a Szegedi Tudományegyetemen

forrás: Prím Online, 2016. szeptember 29. 12:00

A Szegedi Tudományegyetem karai és intézményei idén is csatlakoztak a Kutatók Éjszakája programjaihoz. Szegeden és Hódmezővásárhelyen 217 programmal várják az érdeklődőket.

A programok Szegeden 2016 szeptember 30-án délután 4 órakor kezdőnek, az SZTE TTIK Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszékén digitális térképet szerkeszthetnek az érdeklődők, míg Újszegeden, az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán közel tucatnyi program kezdődik ugyan ebben az időben. 

 

A nap utolsó programja az SZTE JGYPK Természetismereti Tudástár udvarán a lámpázás lesz, 22 órától a résztvevők éjjel aktív és fényre jól repülő rovatokat tanulmányozhatnak.

 

Szegeden az SZTE TTIK Növénybiológiai Tanszékén Ó ti perverz gazok.. címmel hallhatnak előadást a vágyfokozó növényekről, a Szegedi Csillagvizsgálóba látogatók pedig felfedezhetik az univerzumot. Az érdeklődők választ kaphatnak arra is a Gyógyszerésztudományi Kar munkatársaitól arra,  hogy hogyan készül a tea, az instant kávé, a reggelire fogyasztott müzli és a gyógyszerek. Lumineszcens vizsgálatokkal ismerkedhetnek meg azok, akik ellátogatnak az SZTE TTIK Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékére, hogy csak néhányat soroljunk fel a több mint kétszáz programból. Amelyben egyébként szerepel a Pokémon Go, a lézer sokféleképpen, környezetvédelmi témák csak úgy, mint a földrajz digitális világa és a múmiák világa; témaként felvonul még a teljes rendezetlenség témaköre, az árulkodó ujjlenyomatok, a mechatronika és a genetika, lesz szó a patkányok titkairól, a marketingről, az innovációról és a statisztikáról, lesz öregségi szimulátor, vércsoport meghatározás és vércukorszint-mérés oktatás is. 

 

 

 

Megtudható, hogy miben sütöttek-főztek és milyen ruhákat hordtak eleink, szó lesz drámákról és előadásokról, amelyekben állatok a főszereplők, előadás hallgatható meg a pletykáról, vagy hogy mi lehet Dr. House sikerének titka; hogy hogyan jelenik meg a szegedi ö-zős nyelvjárás a világhálón. A programok közül – sok más mellett - választható még a szörny-szimbólumtár és a posztapokaliptikus filmkvíz is. Lesznek programok angol és német nyelven. 

 

Hódmezővásárhelyen, a Mezőgazdasági Karon 18.00 órakor kezdődik a Kutatók Éjszakája, lézeres lövészettel, növény- és rovarismereti teszttel, interaktív talajtannak is várják az érdeklődőket. A programsorozatot 23 órakor zárják. 

 

Szegeden és Vásárhelyen az SZTE mintegy 200 oktatója, kutatója és hallgatója szervezi a programokat, amelyek közül néhányra előzetesen kell regisztrálni a Kutatók Éjszakája honlapján, ahol az érdeklődők az esemény „főszereplőiről”, a kutatókról, oktatókról, hallgatókról is találhatnak leírást.   

 

A Kutatók Éjszakáját az Európai Bizottság indította el, hogy Európa-szerte megismertesse a fiatalokkal a kutatói pályát annak szépségeivel és nehézségeivel együtt, népszerűsítse a természettudományokat, megmutassa, hogy kutatónak lenni izgalmas hivatás. Büszkék vagyunk arra, hogy a Szegedi Tudományegyetem egyre több fiatal kutatója mutatja be szakterületét ezen a napon az érdeklődőknek, és hogy Szegeden nemcsak a természettudományok területéről kínálnak oktatóink és kutatóink számos programot: jelen van az egészségtudomány, az irodalom, a régészet, a nyelvtudomány, a művészetek, a gazdaságtudományok – tehát minden tudományágból választhatóak programok.